„A hétfői, éjszakába nyúló közgyűlési ülés után a Tisza-frakció egyik hölgy tagja a Fidesz-frakcióirodán járt nálunk, és rendkívül zaklatott állapotban kérte számon több képviselőnket a közgyűlési vita kapcsán – idézte fel a történteket Radics Béla, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője vasárnap délutáni posztjában. – A közgyűlési csatában eléggé leszerepelt a Tisza-frakció, személy szerint kicsit meglepődtem a rám zúduló frusztrációján, de aztán hamar megértettem, hogy ez nem véletlen. Nagy nyomás alatt állnak” – állapította meg a kormánypárti képviselő. A Fidesz–KDNP-frakció tagja azt sejti, hogy a közgyűlés után
Magyar Péter a hozzájuk betérő képviselővel is elégedetlen volt, végül másodmagával emberi hangnemben tudták megbeszélni a tiszás képviselővel, amit sérelmezett, de a beszélgetésből az is kiderült, hogy a Tisza-frakcióban több képviselő nagyon megviselt lelki állapotban van.
„Akkor még nem gondoltuk, hogy a hét végére ez Ordas Eszter frakcióvezető lemondásáig és mandátuma visszaadásáig vezet. Meglepetésünkre a képviselő asszony véletlenül kizárta magát saját frakcióirodájából, így a kezdeti kirohanás után visszatért hozzánk. Beszélgettünk, mint képviselő a képviselővel, mint ember az emberrel” – emlékezett vissza Radics Béla.
Mint írta:
a beszélgetésből az is kiderült, hogy Kollár Kinga, de még Orbán Árpád is komolyan vívódik a Fővárosi Közgyűlésben zajló események miatt.
„Egyértelmű lett számunkra is, hogy nem egyszerű tiszás képviselőnek lenni. Őszintén mondom, hogy szomorú volt látni, ahogy feldúlt állapotban panaszkodik. A felülről érkező nyomás nagy számukra, és a viták kerülése, a folyamatos néma üzemmód ugyanúgy része annak a kézi vezérlésnek, amit pártjuk elnöke diktál” – húzta alá a fideszes képviselő.
A tiszások is csak mosolyognak a közvélemény-kutatások számain
Radics Béla felidézte, hogy a beszélgetésben oldotta a feszültséget az, amikor szóba hozták azokat a kamu közvélemény-kutatásokat, amelyek sorra hozták ki a Tisza előnyét a Fidesszel szemben. „Amikor szóvá tettem, hogy »ezeket ugye ti sem hiszitek el«, akkor
aranyos félmosollyal, egyetértő bólogatással jelezte, hogy tudja, hogy hamisak a számok.
„A beszélgetést folytattuk a folyosón, majd képviselőtársammal irányba vettük a KFC-t, hiszen ugye hajnali fél 2-kor mit eszik az ember a Deákon?” – tette fel a kérdést Radics Béla, majd hozzátette: a képviselő asszony is a Fidesz–KDNP-frakció képviselőivel tartott a gyorsétterem felé.