Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki brutálisan végzett új ismerősével Budapesten – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A későbbi tettes július 20-án este megismerkedett egy másikkal, akivel felment a gyanúsított bérelt, Havanna-lakótelepi lakásába.
Berúgtak, és összevesztek, és a gyilkos egy kilenc centiméteres késsel legalább 130-szor megszúrta és megvágta új ismerősét, aki a helyszínen meghalt.
A támadó ezután elmenekült, de két nap múlva szólt a rendőröknek. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolhatják meg.
A nyomozás eddig adatai szerint
a gyanúsított kábítószerfogyasztó, ami miatt mentális zavarai alakultak ki, és pszichiátriai kezelés alatt is állt.
Évekig élt külföldön így valószínűleg ottani kapcsolatai is vannak. Azért tartóztatták le, mert tartanak attól, hogy megszökne, esetleg megint gyilkolna.