Külföldi sztárfellépő mondta le koncertjét a Szigeten

Michael Kiwanuka visszalépett a fesztiválról.

2025. 07. 29. 8:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michael Kiwanuka bejelentette, hogy nem tud részt venni a Sziget Fesztiválon. A művész az Instagram-oldalán, egy 24 óráig elérhető történetben közölte, hogy egészségügyi okokra hivatkozva a Sziget mellett több fellépését is lemondta – írja a Bors.

Michael Kiwanuka lemondta fellépését a Sziget Fesztiválon (Forrás: Facebook)

Nem Michael Kiwanuka az egyetlen, aki az augusztus 6-án kezdődő fesztiválon nem fog a színpadra állni: a Kneecap zenekar sem skandálhatja majd a terrorizmust éltető zenéit hazánkban. Mint arról beszámoltunk, a radikális zenekarral szemben először a hazai zenészek tiltakoztak, akik egy petícióval hívták fel a figyelmet, hogy semmi keresnivalója nincs egy antiszemita és gyűlöletbeszédet hirdető bandának Magyarországon.

A fesztivál szervezői azonban a tiltakozások és a közéleti nyomás ellenére sem törölték a Kneecap fellépését. Kádár Tamás főszervező nyilvános állásfoglalásában arról beszélt, a helyzet rendkívül megosztó.

Ebben a kérdésben nincs jó válasz – és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a fesztivál a művészi szabadság elvét tekinti alapértéknek, és ebbe az is beletartozik, hogy nem kívánnak cenzúraként fellépni a fellépők politikai vagy kulturális megnyilvánulásaival szemben. Az ügy végére végül az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tett pontot, amikor közölték, a zenekar nem léphet az országba. A Sziget Fesztivál szervezői így kénytelenek voltak lefújni a koncertet és megváltoztatni a programot.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.