Kevésbé ismert, de Bajnai Gordon élettársának, Hajdú Mónikának van egy testvére.

Bár erős politikai múltja van, a jogász végzettségű Hajdú a 2010-es kormányváltás után miskolci lokálpatrióta vállalkozóként kezdte el építeni magát. Sikerrel, hiszen befolyásos és gazdag üzletemberré nőtte ki magát, a térségbeli sajtóban rendszeresen városépítőként hivatkoznak rá.9
Van is alapja a címkének: szülővárosában számos nagyszabású projekt fűződik a nevéhez, így többek között a Népkerti futókör, a Belvárosi Kör Egyesület és a Miskolci Soho.
Ebbe a körbe tartozik a borsodi város egyik legimpozánsabb rendezvény- és közösségi helyszíne, a Tudomány és Technika Háza (TTH) is. Hajdú ugyanis fele részben tulajdonos a TTH mögötti cégben, a Technika Háza Rendezvényszervező Kft.-ben. A sajtóban így vele azonosítják a projektet. 10
Ennek azért van jelentősége, mert ahogy az Ellenpont észrevette: Magyar Péter még az első országjárása idején éppen a Tudomány és Technika Házát jelölte meg miskolci rendezvényének helyeként.11 Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy

Végül nem a TTH-ban rendezték meg az eseményt, hanem a néhány háztömbbel arrébb található Generali Arénában.
Úgy tudjuk, azzal érveltek, hogy nem volna szerencsés, ha a Tiszát bármilyen szinten össze lehetne kötni Bajnai családjával. Bár a pártelnök kevésbé szokott hallgatni az őt körül vevő tanácsadókra, ezúttal elfogadta a javaslatukat, és kevéssel a kezdés előtt belement a helyszíncserébe.
A Bajnai sógorához köthető közösségi térbe egyébként rendszeresen hívnak meg baloldali véleményformálókat. Január végén Magyar Péter egyik legnagyobb támogatója, a mostanában influenszernek álló Puzsér Róbert lesz a vendég, aki a "rendszerváltás kilátásairól" fog beszélni. De korábban aDirekt36 csapata itt mutatta be a miskolci közönségnek A Dinasztia című, a kormány lejáratására készített filmjét.12 Sőt, Gálvölgyi János, a Heti Hetes egyik tagja is fellépett a helyszínen.13


























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!