A húsz éve történtek egy egész országot sokkoltak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Húsz évvel ezelőtt, 2006. október 15-én lincselték meg a Borsod megyei Olaszliszkán Szögi Lajos tiszavasvári földrajztanárt. A brutális és embertelen gyilkosság előzménye az volt, hogy egy helyi kislány átszaladt a két gyermekével utazó Szögi Lajos autója előtt, de nem sérült meg. A földrajztanár azonnal megállt, segítő szándékkal kiszállt a gépkocsiból, mire a kislány rokonai brutális kegyetlenséggel agyonverték. Apjuk lincselését az autóból kellett végignéznie Szögi Lajos két kislányának, akiket még meg is fenyegettek a gyilkosok, hogy ha tovább kiabálnak, akkor megerőszakolják őket.

2026. 10. 15. 5:06
Forrás: Facebook
A helyszíni tárgyalás Olaszliszkán Forrás: Origo
 

"Ősember"

A táblabíróság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte a bűncselekmény útonálló, garázda jellegét, azt, hogy Szögi Lajos egyedül állt szemben a nekivadult tömeg önbíráskodásával. Ugyanakkor senki nem törődött a hozzátartozói közül az elsodort Horváth Kittivel, miközben az anyja, az ötödrendű vádlott tudta, hogy semmi baja a kislánynak. Egyedül Szögi Lajos volt az, aki megállt, meg akarta nézni a gyereket, de a felbőszült tömeg ebben megakadályozta. 

Szögi Lajos nagyobb felelősséggel viseltetett Horváth Kitti iránt, mint a saját hozzátartozói 

– mondta a bíró. Balla Lajos utalt az eljárásban alkalmazott “ősember” elnevezésű operatív akcióra, amely felderítette: a vádlottak egymást arra biztatták, hogy

 az utolsó szó jogán beszéljenek sokat, tanúsítsanak megbánást, sírják el magukat és akkor a bíró 3-4 évet levesz a büntetésükből. 

Az életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt vádlottak személyében a bíróság olyan társadalomra veszélyességet látott, ami alapot ad arra, hogy a társadalomtól ilyen hosszú időre elkülönítsék őket – indokolta a döntést a büntetőtanács elnöke. 

Bosszút forralt az egyik vádlott

Az olaszliszkai lincselés tárgyalása során Balla Lajos tanácsvezető bíró egy, a büntetés-végrehajtási intézetben elfogott levelet is ismertetett, amelyet idős Horváth Dezső a cellatársa közvetítésével próbált a börtönben lévő feleségének eljuttatni. Cellatársa azonban átadta a levelet az egyik börtönőrnek, az intézet parancsnoka pedig eljuttatta azt a bírónak. 

A börtönlevélben az elítélt részletesen leírja, hogyan fog bosszút állni, ha kiszabadul, a dokumentumban Horváth Dezső másokat vádol a gyilkosság elkövetésével, s azt írja a feleségének: "ne te szenvedj másokért", ő maga pedig sokallja a "30 évet egy pofonért". 

Kitér arra, hogy bár valamennyi vádlott családtag, ki kell derülnie az igazságnak. Arról is írt például, hogy Jónás Gusztáv "véres ruháját" elégették. 

Megjegyzendő, hogy ifjabb Horváth Dezső fogvatartásának körülményei miatt beperelte a magyar államot, a pert megnyerve ötmillió forintot utaltak a letéti számlájára, amit a végrehajtó azonnal zároltatott, majd átutalt az áldozat családjának a számlájára, ezzel csökkentve a büntetőeljárás során számukra megítélt 46 millió forint kártérítés hátralékát. A fennmaradó 41,1 millió forint és kamatai továbbra is a tetteseket terhelik.  A gyilkosok közül azóta már többen, köztük ifjabb Horváth Dezső már szabadultak. 



 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.