Erdélybe ment Tarr Zoltán, kapott is a jóból: Ostoba fajankó vagy, nem értesz te semmit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem éppen lelkes fogadtatásban részesült Tarr Zoltán erdélyi látogatása a közösségi médiában. A Tisza-kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere szavai szerint „meghallgatni, megérteni és párbeszédet folytatni” érkezett a határon túli magyarokhoz, Facebook-videója alatt azonban sorra jelentek meg a felháborodott hozzászólások. Többen egyenesen azt kérdezték, mit keres Erdélyben, mások a Tisza korábbi, határon túli magyarokat érintő megnyilvánulásait kérték számon rajta. Tarr eközben egy interjúban Orbán Viktor határon túli politikájának eredményeit is elismerte, Magyar Péter elmaradt erdélyi látogatását pedig diplomáciai okokkal magyarázta.

2026. 10. 18. 16:51
Tarr Zoltán, a Tisza-kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere Erdélybe látogatott. Forrás: Facebook

Orbán Viktor érdemeit is elismerte

A miniszter a látogatás során a Transtelexnek adott interjújában is beszélt a Tisza-kormány határon túli politikájáról. Egyebek mellett azt mondta, hogy a Tisza nem kíván helyi pártot alapítani, és nem akar beavatkozni az erdélyi közéletbe. A kormány célja szerinte az, hogy az RMDSZ mellett civil, kulturális, oktatási és egyházi szereplőkkel is közvetlen kapcsolatokat építsen ki.

 

A miniszter ugyanakkor világossá tette, hogy a korábbi támogatási gyakorlatot nem hagyják érintetlenül. Elmondása szerint vizsgálják a különböző támogatásokat és az érintett szervezeteket, különös tekintettel az egyedi döntésekre és a választások környékén megítélt forrásokra.

 

Tarr arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar közösségeknek maguknak kell tisztázniuk viszonyukat az elmúlt másfél évtized politikai rendszeréhez. Bár hangsúlyozta, hogy a közösséget nem érheti kollektív hátrány, szavai alapján a korábbi támogatási rendszer szereplőinek komoly átvilágításra kell számítaniuk.

 

A miniszter a határon túli jelenlét kérdésében sem mulasztotta el az összehasonlítást Orbán Viktorral. „Mi nem vagyunk olyan ügyesek, mint Orbán Viktor” – ismerte el Tarr, hozzátéve, hogy nem is ugyanarra a működésre törekednek. Míg szerinte a korábbi miniszterelnök magánlátogatásokat is rendszeresen tett a szomszédos országokban, a Tisza a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat helyezné előtérbe.

Magyar Péter meg sehol?

Az interjúban az is szóba került, hogy Magyar Péter miniszterelnökként még nem látogatott Erdélybe. Tarr ezt diplomáciai okokkal magyarázta. Noha a miniszter szerint Magyarnak megvan a szándéka az utazásra, előbb megvárnák a „stabil” román kormány felállását, jelentsen ez bármit. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.