Ezekről döntött a Fidesz és a KDNP a kihelyezett frakcióülésen + videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Tisza-kormány adópolitikáját, a gyermekvédelmi szabályozás megváltoztatását és az elmaradt béremeléseket is élesen bírálták a Fidesz–KDNP frakciószövetségének lakiteleki kihelyezett ülésén. Bóka János szerint a kormány a választási ígéreteivel ellentétben egyre nagyobb terheket ró a magyar vállalkozásokra és családokra, Rétvári Bence pedig bejelentette: megvizsgálják, milyen jogi eszközökkel lehet fellépni a parlament által elfogadott, általa gendertörvénynek nevezett jogszabály ellen.

2026. 10. 16. 13:26
Országgyűlés
Parlament
Rétvári Bence KDNP Fidesz
Fotó: Hatlaczki Balázs

Rétvári arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabály elfogadásával megszűntek azok a korlátok, amelyek eddig megakadályozták, hogy külső szervezetek a homoszexualitással és a nemváltoztatással kapcsolatos foglalkozásokat tartsanak az iskolákban.

Felháborító, hogy a Tisza-kormány szembefordít gyereket és szülőt

– jelentette ki, hozzátéve, hogy az iskolákban a családok értékrendjével ellentétes nevelésre is lehetőség nyílhat a szülők tudta nélkül. A politikus úgy vélte, hogy a módosításokkal a kormányfő az európai LMBTQ-szervezetek elismerését vívta ki. – Magyar Péter a gendervilág hőse lett – fogalmazott Rétvári, hozzátéve: a jogszabály azokat a korábbi rendelkezéseket is eltörölte, amelyek például nemváltoztatás iskolai megjelenését korlátozták. Amint a politikus emlékeztetett: a törvény elfogadása után már másnap megjelent egy korábban Soros György által támogatott szervezet az általános iskolák alsó tagozatos diákjainak környezetében. A szülők pedig feltehetően nem is tudtak a második, harmadik és negyedik osztályos gyerekeket érintő programról.

A KDNP ezért jogi segítséget ajánl azoknak a családoknak, amelyek kifogásolják az ilyen foglalkozásokat. Rétvári bejelentette, hogy megvizsgálják: az Alaptörvény családvédelmi rendelkezéseire hivatkozva milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre az új szabályozással szemben.

Közel kétszázezer dolgozó béremelését kérik számon

A KDNP frakcióvezetője ugyancsak szóvá tette a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, valamint az iskolai nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottaknak ígért béremelés elmaradását. Felidézte, hogy a Tisza Párt a kormányalakítást követően azonnali, 25 százalékos béremelést helyezett kilátásba az érintetteknek. A határidőt azonban előbb nyár végére, majd október 15-re módosították, ám a bérrendezés addig sem valósult meg.

– A Tisza Párt ismét becsapta az embereket – jelentette ki Rétvári, aki szerint közel kétszázezer munkavállalót érint a be nem tartott ígéret, ezért a kormánynak számot kellene adnia arról, mikor kívánja végrehajtani a meghirdetett intézkedést.

Imádság a letartóztatottak családjaiért

A tájékoztató végén Rétvári Bence ismét kitért azokra a letartóztatott személyekre, akiket a Fidesz–KDNP politikai foglyoknak tart. Bejelentette, hogy pénteken délután négy órától a belvárosi templom altemplomában csendes imádságot tartanak az érintettekért és családtagjaikért. – Békésen imádkozunk azoknak a családtagjaiért, akik most börtönben vannak, hogy a szétszakított családok újraegyesülhessenek, és az ártatlan embereknek igazságot szolgáltassanak – mondta Rétvári Bence, aki minden békés szándékú résztvevőt vár az eseményre.

A Fidesz a következő politikusokat tartja politikai fogolynak: Hankó Balázs volt kulturális és innovációs minisztert, Varga-Bajusz Veronika volt államtitkárt és Bús Balázst, Óbuda korábbi polgármesterét, az NKA egykori alelnökét, akiket a Nemzeti Kulturális Alap pénzeinek felhasználásával összefüggő ügyben tartóztattak le. Ugyancsak a politikai foglyok közé sorolja a párt Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési minisztert, akit a Volánbuszhoz kapcsolódó korrupciós ügyben gyanúsítanak. Az ellenzék vezető ereje szerint az érintettek ellen politikai indíttatású, koncepciós eljárások zajlanak.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.