„Eladtátok a gyerekek lelkét az uniós pénzért” – most igazán kihúzta a gyufát az embereknél a Tisza-kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Eladtátok a gyerekek lelkét az uniós pénzért”, „Ez minden, csak nem gyermekvédelem!”, „Szégyen, amit tettetek!” – ilyen és ehhez hasonló felháborodott hozzászólások árasztották el a kormány Facebook-oldalát, miután Szondi Vanda kormányszóvivő a gyermekvédelmi törvény módosítását dicsérte. A kommentelők azonban nem hagyták szó nélkül, hogy a tájékoztatásból kimaradt a változtatások egyik kulcseleme: a homoszexualitás és a nemváltoztatás kiskorúaknak történő bemutatását korlátozó korábbi rendelkezések eltörlése. A kormányt élesen bíráló bejegyzések közül jó néhány több száz kedvelést kapott.

2026. 10. 17. 5:45
Nem fogadták kitörő örömmel az emberek a Tisza-kormány törvénymódosítását
Nem fogadták kitörő örömmel az emberek a Tisza-kormány törvénymódosítását Fotó: Ladóczki Balázs

A hozzászóló azt is furcsállta, hogy a nemzetközi sajtó részletesebben beszámolt a változtatásokról, mint maga a kormány. Hasonló hiányérzete volt Kornélnak is, aki egyenesen Szondi Vandához fordult: „Azt posztolja ki kedves Vanda, hogy mi került ki a törvényből és pontosan mi került bele”.

 

Zoli szerint szintén a lényeg maradt ki a tájékoztatásból: „Saláta törvény volt és pont a lényegről nem beszélt senki, amit kihúztak belőle!” Erika pedig röviden összegezte véleményét: „Ez nem gyermekvédelem!”.

 

A szülők nevében is tiltakoztak

Több hozzászóló kifejezetten szülőként adott hangot felháborodásának. Szondi Vandához fordulva azt kérdezte valaki: „Ugye ezt te sem gondolod komolyan kétgyermekes anyaként Vanda? Brüsszel kérése, újabb pipa! Elképesztő”.

 

Andrea ennél is keményebben fogalmazott: „Kíváncsi vagyok a szülők mikor mennek utcára ez ellen! Szégyen amit tettek, a legnagyobb árulás a gyerekek ellen, hogy ezt a sok idiótát közéjük engedik”.

 

Mások már közvetlen politikai következményeket sürgettek, például kormányváltást vagy népszavazást.

 

Az iskolai foglalkozások miatt is aggódnak

A hozzászólások egyik visszatérő témája az volt, hogy a korábbi korlátozások megszüntetése milyen következményekkel járhat az iskolai foglalkozásokra nézve.

 

Egyikük állítása szerint a törvénymódosítást követően egy újpesti általános iskolában már másodikos diákoknak is tartott foglalkozást egy LMBTQ-szervezet.

 

Noémi azt kérdezte, mi lesz azokkal a gyermekekkel, akik nem a gyermekvédelmi intézményrendszerben, hanem például az iskolákban szenvednek el sérelmeket. Henrietta pedig azt kifogásolta, hogy a jogszabály-módosítás helyett szerinte inkább a szociális háló megerősítésére, a családok támogatására és a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására kellene összpontosítani.

 

 

 

A Magyar Nemzet is beszámolt róla a héten, hogy az Országgyűlés tiszás többsége kedden fogadta el a kormány hat jogszabályt érintő gyermekvédelmi törvénycsomagját, amely többek között a kórházban hagyott csecsemők helyzetének rendezését és a gyermekekre káros tartalmak szigorúbb korlátozását célozza, ugyanakkor eltörölte a 2021-es szabályozás egyes, a homoszexualitás és a nemváltoztatás népszerűsítésére vonatkozó kifejezett tilalmait. A Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselői nemmel szavaztak. A Fidesz szerint a módosítás visszaengedi a genderpropagandát az iskolákba és az óvodákba. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a döntés után úgy fogalmazott: „Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak”. Szerinte a Tisza az LMBTQ-szervezetek és a pedofilok érdekében írta át a korábbi gyermekvédelmi törvényt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.