Magyar György, a baloldali előválasztás lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság elnöke arról értekezett korábban, hogy egy balliberális választási győzelem után trükközéssel kell átírni az alaptörvényt. Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügyi minisztere szerint az lehet a megoldás, hogy a parlament átveszi az Alkotmánybíróság szerepét, és megsemmisíti az Alaptörvényt. Vörös Imre, volt alkotmánybíró is ugyanezt fejtegette: szerinte az Országgyűlés saját maga nyilváníthatna alkotmányellenesnek egyes törvényeket az Alkotmánybíróság helyett. Azt Bárándy is elismerte, hogy az egész folyamat veszélyes, ám ennek ellenére is támogatja azt.
keretes
Dobrev: 2006-ban több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje csütörtökön a költségvetési törvény vitájában azt kijelentette: a jövő évi választás után a költségvetést egy mozdulattal kidobják majd a kukába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában pedig hozzátette: kormányváltás esetén az Alaptörvénnyel is ugyanezt tenné, viszont új alkotmányról csak akkor akar beszélni, ha majd a teljes ellenzék egyetért a kérdésben. A DK európai parlamenti képviselője más, figyelemre méltó kijelentéseket is tett a ZSHOW time nevű YouTube-csatornán, ahol Apró Antalról is kérdezték. Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy kettős érzelmek fűzik nagyapjához, aki segített a házi feladatban, de felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit nagyapja képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt, az elfogadhatatlan. Az apja titkosszolgálati múltját taglaló kérdésre Dobrev Klára azt állította, hogy ez csak a jobboldali sajtó kreálmánya. Szóba kerültek a 2006-os események is, amelyekkel kapcsolatban a DK-s kormányfőjelölt azt mondta: „politikai értelemben megrázott, feleségként pedig azt tudom mondani, hogy én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre”. A Gyurcsány Ferenc 2006-os eseményekben betöltött felelősségével kapcsolatos kérdésre Dobrev Klára azt mondta: „nagyon sok rendőr megsérült, több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető”. (M. P.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!