A bizottságokba lapátolja a pénzt a szigetszentmiklósi városvezetés

„Úgy alakult, hogy két bizottság elnöke lettem, semmi különös nincs ebben” – hangoztatja a szigetszentmiklósi szivárványos frakció vezetője, pedig Magyarországon erre nincs másik példa. Mint ahogy arra sem, hogy ilyen mennyiségű bizottságot fizessen egy önkormányzat. Ladányi Sándor a költségvetési tervezet véleményezését is másként látja, mint mások.

Magyar Nemzet
Forrás: Duna Média2021. 03. 22. 17:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy fogadta el a polgármester Szigetszentmiklós 2021-es költségvetését, hogy azt a képviselő-testületből négyen támogatták, egy képviselő nem mondott véleményt, kilencen viszont ellenezték. A szavazati arány jól mutatja, hogy Szigetszentmiklóson jelentős véleménykülönbség van az Összefogás a Változásért elnevezésű szivárványos frakció pártjai között. Az említett szavazásban az LMP-s alpolgármester és az MSZP-s képviselő állt a polgármester mellett, míg a Fidesz–KDNP-n kívül a DK és a Momentum is ellene volt.

Az MSZP-s Ladányi Sándor frakcióvezető régi motoros a politikában és a negyvenezres városban is: 2002 óta képviselő. 2013-ban sikert aratott az időközi választásokon, ekkor a baloldal példaként emlegette őt arra, hogy hogyan lehet leváltani majd az Orbán-kormányt. Nem sokkal

később azonban Ladányi összetűzésbe került a NAV-val, ugyanis sorra dőltek be az általa alapított vállalkozások. Mint azt a Szigetszentmiklós Ma korábban megírta, 2018-ban bírósági végzés született ellene, amely 2023 végéig eltiltotta az ügyvezetéstől.

Ladányi Sándor, a szivárványos frakció vezetője szerint normális, hogy két bizottság elnöke egyszerre
fotó: Képernyőfelvétel

A végzés miatt felügyelőbizottsági (FB) elnöki tisztséget sem tölthetne be – neki mégis sikerült: Szigetszentmiklós önkormányzatának csúcscége, az Aries Nonprofit Kft. FB-elnöke lett, amit a helyi közélet hevesen kifogásolt. Ennek a nyomásnak engedve végül lemondott, személyét azonban továbbra is viták övezték, hiszen az országban egyedülálló módon egyszerre két bizottságnak – a városüzemeltetésinek és a közbeszerzésinek – is elnöke lett a 2019-es választási győzelem után. A kritikákat megalapozza, hogy – és ez ugyancsak országos rekordnak számít – a miklósi önkormányzatban összesen kilenc bizottság működik, amely a képviselők mellett 44 külsős tagot foglalkoztat.

Ladányit arra is felszólították bírálói, hogy fizesse vissza az Aries FB-elnökeként törvénytelenül felvett teljes díját, és válasszon egyet a bizottságok közül.

Utóbbira rákérdezett a Duna Média riportere is, amire a frakcióvezető így válaszolt:

„Úgy alakult, hogy két bizottság elnöke lettem, semmi különös nincs ebben.”

A helyi bizottsági rendszerrel kapcsolatban Ladányi Sándor ellentétesen fogalmazott. Egyfelől többször hivatkozott arra, hogy a városnak a költségvetésben 1,5 milliárd mínusszal kell számolnia a december előtt tervezettekhez képest, ugyanakkor a riporteri kérdést követően sem merül fel, hogy ehhez a rendszerhez hozzá kellene nyúlni. A frakcióvezető elmondása szerint konkrét feladatokhoz rendelve hozták létre a bizottságokat, de néhány mondattal később azt mondta:

„Úgy gondolom, a bizottságokat működtetni kell, és meg kell tölteni tartalommal.”

A baloldali frakció képviselői az elmúlt másfél-két hétben kifogásolták, hogy nem tudtak érdemben részt venni a költségvetés véleményezésén. Ladányi szerint aki ott volt a megfelelő fórumokon, az részt tudott venni az előkészítő munkában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.