A járványhelyzet csúcsán távolítanák el a szakrendelő vezetőjét

Miközben a járványügyi helyzet újra súlyosbodik, Velence baloldali polgármestere az egészségügyi szolgáltató ügyvezetőjétől próbál megszabadulni; egyelőre nem tudni, milyen okokból.

Kerékgyártó György
2021. 02. 26. 12:01
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már egy hete sincs Ferencz Péternek, a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, hogy összehívja azt a taggyűlést, amely felmentené őt a tisztségéből. Amennyiben megteszi, bizonytalan helyzet jöhet létre Velence és még hét, térségi település egészségügyi ellátásában. Ha nem, jogi eljárás indulhat ellene.

A szakellátót vezető főorvos annak ellenére került ebbe a helyzetbe, hogy semmilyen szakmai hibát nem követett el, a betegek elégedettek, és a nonprofit cég pozitív mérleggel zárta a 2020-as esztendőt.

 

A kistérségi járóbeteg szakellátó 2007-ben alapították, ekkor nyílt pályázati lehetőség arra, hogy a törvényi előírásnak megfelelő olyan szakellátó jöjjön létre, amelyet egy közhasznú nonprofit cég tulajdonol. 2008 és 2011 között összesen 23 ilyen intézmény jött létre az országban. A velencei nonprofit kft.-ben a velencei önkormányzat mellett kisebb arányban tulajdonosi részt vállalt hét másik település is, a cég élére pedig a klinikai, 14 év megyei tiszti főorvosi és kórházi főigazgatói tapasztalattal rendelkező Ferencz Péter került.

Oltópontként is üzemel a velencei szakrendelő, amelynek a járványügyi helyzetben fontos szerep jut Fotó: archív/Magyar Nemzet

Ferencz Péter a Magyar Nemzetnek elmondta, hamar bebizonyosodott, hogy jó döntés volt a szakellátó megalapítása, hiszen a járásból érkező betegek mellé hamarosan távolabbról is ellátogattak ide, az egyre fontosabbá váló térségi egészségügyi intézmény elérte a 110–120 százalékos kihasználtságot. 2018-ban a többletkapacitás kihasználásához forrást nyertek, amivel jól gazdálkodtak, mert 2019-ben már pozitívan zárták a mérleget.

Az ügyvezető azt is elárulta, hogy 2017-ben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) más egészségügyi intézményekkel egyetemben átvizsgálta a cég működését. Három hibát talált, amelyet korrigáltak, így az ÁSZ végül megfelelőnek minősítette a működésüket.

 

– Ezek után ért meglepetésként a polgármester két, idén januárban meghozott határozata, amelyek a cég átvizsgálására irányulnak – mondta el lapunknak az ügyvezető főorvos. – Egyrészt bekérték azokat a dokumentumokat, amelyeket az ÁSZ és a NAV is rendben talált. Másrészt az elmúlt évek belső ellenőrzésének dokumentumait is, de indoklás nélkül.

Az elmúlt bő egy hónapban egyre nőtt a feszültség Gerhard Ákos velencei polgármester és Ferencz Péter között, a vitába a polgármesteri kezdeményezés ellen tiltakozva a tulajdoni résszel rendelkező önkormányzatok is beszálltak. Az ügyvezető nem érti, miért kellene elszámolnia, ha egyszer minden rendben van, a polgármesternek pedig nincsenek szakmai érvei. Ráadásul utóbbi már ügyvédi úton is felszólította Ferencz Pétert a dokumentumok átadására, illetve arra, hogy hívja össze a taggyűlést, amely őt felmentené a pozíciójából.

– Úgy érzem, politikai okai vannak a kezdeményezésnek, és az egész kifejezetten a személyem ellen irányul – állítja Ferencz Péter.

Gerhard Ákos függetlenként indult a választásokon, de az ellenzéki pártok, így például a Momentum támogatásával. Gerhard évek óta folytat Fidesz-ellenes politikát, nekiment a korábbi államtitkár L. Simon Lászlónak is, és előszeretettel lép fel ügyvédekkel, valamint biztonságiakkal, ha úgy érzi, a maga ereje kevés.

Ferencz Péternek már csak néhány napja maradt a taggyűlés összehívására az ügyvédi felszólítás értelmében. – Hetvenezer betegről van szó. A pandémia újabb csúcsot ért el. Oltóhely vagyunk, és hétfőtől különleges készültséget rendeltek el. Nem hiszem, hogy ilyen helyzetben bölcs dolog egy vezetőváltás. El kell döntenem, hogy vállalom-e az esetleges pereskedést – fogalmazott.

Ferencz Péter a 2019-es választásokon fideszes színekben, szakmai programmal indult: mammográfiai rendeléssel és egynapos sebészettel bővítette volna a szakrendelőt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.