
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
A magyarok háromnegyede, azaz 74 százaléka úgy látja, szülői engedélyhez kell kötni a homoszexualitásról való oktatást az iskolákban és az óvodákban – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése alapján a túlnyomó többség a kérdésben a kormány álláspontjával ért egyet, és mindössze ötből egy ember – húsz százalék – véli úgy, hogy nem kell függenie a szülők engedélyétől a gyermekek iskolában történő érzékenyítésének, ahogy az a Nyugat-Európában zajló „érzékenyítési program” által egyre inkább terjed.
A Nézőpont Intézet felhívja a figyelmet: komoly fejtörést okozhat a baloldalon a kormányzati népszavazás témája, mivel a kormánykritikus személyek többsége, 56 százalékuk is a szülői engedélyek mellett foglalt állást, és mindössze harmaduk áll az LMBTQ-szervezetek oldalán.
A kormánypárti tábor elsöprő, 86 százalékos támogatása mellett az ismeretlen preferenciájúak kétharmada is támogatja a kormányzati álláspontot, miszerint a szülő dönthessen arról, hogy a gyermekének mit tanítanak a homoszexualitásról a közintézményekben. Demográfiai csoportok szerinti bontásban minimális eltérések tapasztalhatók, a fiatalok kétharmada, az idősebbek négyötöde osztja a kormánypártok álláspontját, míg Budapesten tízből hét, vidéken négyből három ember vélekedik úgy, hogy a szülő dönthessen a kérdésben.
Mint azt lapunk is megírta, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar kormány népszavazást kezdeményez, mivel Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt, most pedig az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli. A népszavazás kérdései a következők lesznek: Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg? – sorolta fel az öt kérdést Orbán Viktor videóüzenetében.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.
Több millió embert sértett meg az előadó.
Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is
Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Lenőni Azahriah mellé
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.
Több millió embert sértett meg az előadó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.