A miniszterelnök halálát kívánta a baloldali megmondóember

Nem Konok Péter az egyetlen baloldali közszereplő, aki a túlvilágra küldené Magyarország kormányfőjét.

Magyar Nemzet
Forrás: Vasárnap.hu2021. 07. 02. 11:57
null
Konok Péter az ATV Öt című műsorában. Fotó: Youtube/ATV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor halálát kívánta Konok Péter baloldali történész, megmondóember a Kötöttfogás című műsorában – írja a Vasárnap.hu. A portál ismertette, a vállaltan szélsőbaloldali történész rendszeres szereplője az ATV Öt és a Magyar Hang online műsorának is, de némely Facebook-bejegyzésével is tízezreket szokott elérni.

A Kötöttfogás huszonegyedik percében, amikor Szalma Botond (volt KDNP-s, újabban a baloldal kegyeit kereső politikus) a sajnálatát fejezte ki, hogy szerinte mennyire elszigetelődött Orbán Viktor a nemzetközi térben, Konok Péter a következő megjegyzést tette:

„Szerintem meg dögöljön meg.”

Az elhangzottak Szalma Botondot is meglepték, aki szemmel láthatóan nem nagyon tudta hova tenni beszélgetőtársa szavait.

 

Pedig nem ez az első eset, hogy egy baloldali közszereplő a magyar miniszterelnök halálát kívánja. Tavaly novemberben az ismert DK-s provokátor, Homonnay Gergely a Facebookon azt írta,

„Ahogy az Ozban a gonosz boszorkány halálát várták, úgy várom Orbánét is, és pezsgőt fogok bontani, ha megdöglik.”

Homonnay akkori bejegyzése ráadásul csupán néhány nappal azután született, hogy Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán arról értekezett, hogy a „szeretet nyelvén” politizálna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.