Akit tönkretett a viselet
A Fidesz terézvárosi alelnökéről, Gyenge Zsoltról 2006 novemberében közölt egy fotót a Blikk, amelyen SS-egyenruhában volt látható. Gyenge nem tagadta, hogy ő szerepel a képen, elmondása szerint szereti a történelmet, különösen a második világháború érdekli, s így azzal kapcsolatos relikviákat is gyűjt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyenruha, amiben lefotózták, egy barátjáé, az ő lakásán járt, amikor felvette, a képet pedig magának akarta megőrizni, nem a nyilvánosságnak szánta. Gyenge Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy az eset után hiába küldött el a Blikknek egy olyan fotót, amin a Vörös Hadsereg egyenruhájában is látható, azt már nem közölte le a lap. A történtek után a Fidesz közölte, hogy Gyengét azonnali hatállyal kizárják. – Egy demokratikus párt tagja – még ha magánjellegű tréfálkozásnak gondolta is – ilyen dologgal nem viccelhet – írta Szijjártó Péter, a párt akkori szóvivője.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Történelemtanár SS-nek öltözve
Kosaras Péter Ákos hadtörténészről, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyetteséről 2007 júniusában került fel az internetre egy kép, amelyen SS-egyenruhában volt látható. Kosaras akkor elmondta, a fotó egy rendőrségnek is bejelentett teljesítménytúrán készült, amelyen katonai hagyományőrzők is részt vettek, „interaktív módon mutatva be a II. világháború négy hadviselő felének az egyenruháit”. Az uniformis viselésének tehát „sem politikai töltete, sem más mondanivalója nem volt” – hangoztatta. Az ügy kirobbanását követően Kosarast felmentették a beosztásából, majd a munkaviszonya is megszűnt. Egy év múlva Kosaras Péter Ákost a tordasi iskola igazgatójává választották, ami újabb felháborodást keltett. Az ügyben az akkori oktatási miniszter, Hiller István is megszólalt, hangoztatva, hogy aki SS-egyenruhát visel, az szimbolikus cselekedetet hajt végre, mert „a Waffen-SS egyenruhája a világon mindenütt a fasizmus, a náci hadsereg szimbóluma”. Az ilyen egyenruhában tetszelgő, zavaros gondolatokat leíró ember nem alkalmas egy iskolai közösség vezetésére – szögezte le a miniszter. Hiller István megkeresésünkre most nem kívánt nyilatkozni Ungváry passziójáról, mondván, hogy a családjával nyaral, emiatt nem ismeri pontosan az ügy részleteit.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!