A PC megalkuvást nem tűrő gyakorlata elérte a humor világát is

A politikai korrektség képviselői már a humort is sérelemként, támadásként élik meg. A Monty Python tagja, John Cleese szerint a politikai korrektség túlburjánzása megöli a humort, ő maga sem hajlandó többet fellépni a baloldali fellegvárnak számító brit egyetemeken. A Mr. Beant is megformáló híres brit komikus, Rowan Atkinson szerint a komédia műfajának alapja a szólásszabadság, amit a jelenlegi trendek szerint nemsokára teljesen kiiktathatnak a közbeszédből az irányt adó politikai erők. A XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásának vendégei Bayer Zsolt, Bagi Iván és Frank Füredi voltak, akik egyetértettek abban, hogy a politikai korrektség sérti a szólásszabadságot, Magyarországon ugyanakkor szerencsére nincsen akkora térnyerése, mint a nyugati világban.

Magyar Nemzet
2021. 01. 20. 14:34
null
A Monty Python tagja, John Cleese a PC miatt arra az elhatározásra jutott, hogy többé nem lép fel egyetemeken
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A PC-beszéd 2010 után olyan viselkedési és gondolkodási folyamatot indított el, amely minimalizálni igyekszik az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A politikailag korrekt kánon feltétel nélküli kiszolgálása nemcsak a mainstream médiában megy végbe, hanem az egyetemeken is, ahol megjelentek olyan fogalmak, mint a társadalmi nemek tanulmánya, kritikai rasszelméleti teória, a feminizmus negyedik hulláma, safe space, trigger warning.

A PC megalkuvást nem tűrő gyakorlata elérte a humor világát is, ahol az egalitáriusok, a társadalmi egyenlőségért harcolók háborút hirdettek a természetes és intelligens humor ellen, az irónia és a szarkazmus hiánya pedig egyhangú politikai kommunikációt teremtett. A jelenséggel szemben számtalan humorista felszólalt az utóbbi években, a Monty Python tagja, John Cleese például a PC miatt arra az elhatározásra jutott, hogy többé nem lép fel egyetemeken, ahol számos alkalommal megvádoltak azzal, hogy a kisebbségekből viccet csinál. De a Mr. Beant is megformáló híres brit komikus, Rowan Atkinson szerint is a szólásszabadságot sérti a politikai korrektség.

A XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásában a PC kapcsán Bayer Zsolt publicista elmondta, az olyan filmeket, mint például a Brian élete, ma már nem lehetne leforgatni, hiszen annyira sérti a balliberálisok által erőltetett PC-gondolkodásmódot. Sőt, ami pár éve még viccnek számított – például hogy egy férfi nőnek érzi magát és méhet akar – ma már „rögvalóság”. Hozzátette, a humornak a kommunista időszakban volt egyfajta szelep funkciója. Mint mondta: míg a rendszerváltoztatás előtt a humor kapcsán két tabu volt – 1956 és a határon túli magyarság –, addig ma már számtalan olyan téma és kifejezés van, ami tabunak számít. Bayer Zsolt szerint meglepő, hogy például a South Parkot még engedélyezik, hiszen az is számtalan olyan témát feszeget, amiről a nyugati világban már nem lehet szabadon beszélni. Mint fogalmazott, megjelent egy olyan mesterséges bikkfanyelv, ami korábban a Szovjetunióban volt jellemző.

– Milyen világ az, ahol felmerül, hogy a Grease-t be kell tiltani, mert túl fehér? – tette fel a kérdést, majd hozzátette: a Csernobil című sorozaton is azt kérték számon, hogy nincsen benne fekete karakter.

A publicista szerint nem szabad engedi ezt a folyamatot, hiszen ugyanoda jutunk, amit a kommunista időszakban már megtapasztalhattunk. Álláspontja szerint ez az egész folyamat a közösségi oldalakon is egyre érzékelhetőbb, az Egyesült Államokban tapasztalt cenzúra a jobboldali véleményformálókkal szemben pedig minden bizonnyal Magyarországon is megjelenik majd a választási kampányban.

A Monty Python tagja, John Cleese a PC miatt arra az elhatározásra jutott, hogy többé nem lép fel egyetemeken

Bagi Iván humorista is érzékeli a PC által gerjesztett folyamatot a nyugati világban, ugyanakkor ő Magyarországon még nem tapasztal olyan típusú pressziót, mint amiről például brit kollégái beszámolnak, aggasztó jeleket azonban lát. Szerinte a jobboldali humornak is meg kell jelennie, hiszen azon az oldalon is nagyon sok jó humorista van. Kiemelte:

a baloldali humoristákkal szemben sokkal megengedőbbek, ők gyakorlatilag bármivel viccelődhetnek, ugyanakkor a jobboldaliakat sokszor kritizálják a paródiáik miatt.

Bagi Iván Darázsfészek című, az Origó.hu-n megjelenő podcastsorozatában rendszeresen foglalkozik politikai témákkal. Szerinte természetesen vannak ott is tabuk, így például már nem élő személyeken nem viccelődik, de mások becsületébe sem szabad gázolni az előadások során. – Szeretettel nyúlunk egy-egy témához vagy karakterhez, de nem a PC szemszögéből – fogalmazott, majd hozzátette: ha az ember elegáns és emberséges tud maradni, akkor bármilyen témához hozzá lehet nyúlni.

– Az utóbbi években rengeteg műsort levettek például a Netflixről, mert sérti a PC-t – mesélte a Nagy-Britanniában élő Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. Szintén érdekes jelenségnek tartja, hogy a komikusok rendre bocsánatot kérnek azért, amit öt-tíz évvel ezelőtt mondtak, hiszen teljesen átalakította az elfogadott beszédmódot a nyugati világban a PC-gondolkodásmód. Elmondása szerint még a hétköznapi emberek is érzékelik mindezt,

egyre gyakoribb, hogy körülnéznek, kik vannak körülöttük akkor, amikor valami viccet akarnak mondani. – Ez korábban a kommunizmusban volt jellemző

– tette hozzá.

Ugyanakkor optimista, mert szerinte az emberi természettel összefügg a vicc és a humor, így nem lehet megsemmisíteni. Frank Füredi szerint ezt mutatja, hogy nagyon népszerű komikusok vannak Angliában és Amerikában is, akik a PC-gondolkodásmódot parodizálják ki. – Még a legrosszabb helyzetben is fognak az emberek viccelni – fogalmazott. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a nagy techcégek, például a Youtube és a Facebook már ezeknek a PC-vel szembeszálló humoristáknak a videóit sem fogják engedi, ezeket is cenzúrázzák majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.