A Szent István-i úton kell tovább haladni

Magyarország jelentős erőt gyűjtött a megméretésekhez, és újra a Kárpát-medence országainak legerősebbike, a régió országaival pedig érdemes együttműködni – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Magyar Nemzet
2019. 08. 19. 7:53
null
Államiságunk jelképének emlékműve Ménfőcsanakon Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarok mindig megfizették annak árát, amikor elfeledkeztek István király döntéseinek erkölcsi megfontolásairól, arról, hogy első helyen a magyarok vannak; nem mások ellenében, nem Európán kívül, nem gőggel és elfordulással, de önbecsüléssel és kellő eréllyel ahhoz, hogy érdekeiket érvényesítsék – hangsúlyozta augusztus 20-i ünnepi beszédében a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Palicson.

Pásztor István úgy fogalmazott, az érdekérvényesítéshez a magyaroknak ugyanannyi joguk van, mint bármely más népnek, nem kevesebb és nem több, ugyanis a jog nem kilóra és nem a nemzeteket kitevő emberek számában mér. – Szent István király ünnepe a döntés ünnepe, hiszen István királynak úgy kellett a magyar nemzet szempontjából létfontosságú döntést hoznia, hogy nem tudta, helyesen cselekszik-e, döntésével a magyar nép megmaradását alapozza-e meg. El kellett döntenie, hogy a Kárpát-medencében hazára talált magyarok miként maradhassanak meg magyarnak, miként lehessen államuk, milyennek kell lennie az államnak ahhoz, hogy Európában, más népek ölelésében és szorításában fennmaradhasson – hangsúlyozta Pásztor István.

Államiságunk
jelképének emlékműve Ménfőcsanakon
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ünnepi beszédében kiemelte, a jövőben sincs más feladat, mint a Szent István-i úton járni: „Erős nemzet, jól szervezett állam, törvényes rend, szuverenitás és Európa keresztény világának védelme.” – A magyarok ezer éve tudják, hogy mi a dolguk és mi a küldetésük. Most, amikor Európát ismét veszély fenyegeti, mikor keresztény kultúránk és értékeink soha nem látott kihívások előtt állnak, megint csak egymásra és szövetségeseinkre számíthatunk – húzta alá. Hozzátette, Magyarország jelentős erőt gyűjtött a megméretésekhez, és újra a Kárpát-medence országainak legerősebbike, a régió országaival pedig érdemes együttműködni. – Ez az együttműködés azonban kölcsönös tiszteleten és békén alapul. Ennek megteremtése közös felelősségünk szomszédainkkal, de ennek gyümölcsei is közösek lesznek. Jó látni, hogy ezt egyre többen ismerik fel – szögezte le.

A hétvégén a közelgő ünnep alkalmából Ménfőcsanakon Szent Korona szobrot avattak. Egyébként Szent István napját 1991-ben nyilvánította az Országgyűlés a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A 2012-ben hatályba lépett alaptörvény is nemzeti ünnepként, Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.