Emlékeztetett: Jakab Péter annak eredményeként tudott botránypolitikusként az élre törni a Jobbikban, hogy a pártot az elmúlt években otthagyták az első vonalbeli politikusok. Deák Dániel kifejtette: a legtöbb esetben, ha egy pártról már az az általános társadalmi vélekedés, hogy elvesztette a lendületét, és a választópolgárok széles rétege már elfordult tőle, a saját reputációjukat féltő politikusok távoznak vagy igyekeznek a háttérbe vonulni, illetve a nyilvánosság előtt a párttól független kommunikációt folytatni. Ebben a helyzetben kapnak főszerepet azok a botránypolitikusok, akik nem rendelkeznek politikai józansággal, nem tudnak stratégiákban és közösségépítésben gondolkodni. Ők ideális esetben a párt másod-, illetve harmadvonalát jelentik, és kizárólag a különböző polgárpukkasztó akciókban látják a megoldást.
A vezető elemző hozzáteszi: ezeknek a botránypolitikusoknak az előtérbe kerülése általában újabb távozókat eredményez, és egy idő után csupán a legszorosabb szövetségeseik maradnak meg a pártban, miután egy országgyűlési választáson azzal szembesülnek, hogy a szervezetüknek már aktivistahálózata és kormányképes alternatívát felmutatni képes tagjai sincsenek. Ez volt a helyzet a Juhász Péter vezette Együtt-tel, és ugyanez a sors várhat a Jobbikra is – jelentette ki Deák Dániel.
Költséges a RENITENSKEDÉS
Jakab Péter képviselővé választása óta már számos kirohanásával döbbentette meg a magyar választókat, megdöntve ezzel a parlamenti botránykeltés rekordját.
– Isten bizony, ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem – jelentette ki 2018-ban a frissen képviselővé választott jobbikos, akit akkor Kövér László házelnök azonnal rendre is intett, mondván, „ahhoz képest, hogy ez az első felszólalása, feltűnő modortalanságról és ostobaságról tett tanúbizonyságot”. A bemelegítést követően Jakab komolyabb randalírozásba kezdett: az európai parlamenti választásokat követően – amelyen a Jobbik csúnyán leszerepelt – azt hangoztatta, hogy a Fidesz–KDNP nem azért nyerte meg a választást, mert jól kormányoz, hanem mert a Fidesz kezében van a média, az Állami Számvevőszék és a „szatyor száraztészta, amivel megvásárolják a legszegényebbek szavazatait”. Pár hónappal később – miközben az Országgyűlés a parlament működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot vitatta meg – nemes egyszerűséggel beült Orbán Viktor parlamenti székébe. Legemlékezetesebb akciója a szerencsi időközi választást követő krumplis botránya volt. A pártelnök először kijelentette, hogy a Fidesz csak zsarolással és megfélemlítéssel tudott győzni a választáson, ezután egy kisebb zsák burgonyát rántott elő, és közölte: ezt a borsodiak küldik Orbánnak, majd fittyet hányva a járvány miatt előírt maszkviselési és távolságtartási szabályokra, megindult a kormányfő felé. Az ellenzéki politikus képviselői tiszteletdíjából eddig összesen 5,7 millió forintot bukott el, amiért nem volt képes fegyelmezni magát az Országgyűlésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!