Adósságba verte Karácsony Zuglót

Karácsony Gergely úgy kaparintaná meg a főpolgármesteri posztot Tarlós Istvántól, hogy az általa vezetett Zuglóban súlyos pénzügyi gondok vannak. A kerület tavalyi zárszámadását még nem fogadták el, és Papp Imre jegyző szerint sanyarú állapotban van a költségvetés bevételi oldala. Hiába szeretné a lyukakat az önkormányzati ingatlanok eladásából származó összeggel betömködni a kerület vezetése, a terv inkább kockázatot jelent, mint megoldást. A jegyző szerint a kerület nem fejlődik, és egy alföldi középvárosban különb az egészségügy, az óvodák és a bölcsődék helyzete, mint a főváros XIV. kerületében.

Magyar Nemzet
2019. 05. 30. 5:50
null
Ismét megkérdőjeleződött a politikus vezetői képessége Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje tegnap reggel egy sajtótájékoztatón intézett újabb támadást Tarlós István ellen. – A budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált – fogalmazott a Párbeszéd politikusa. A számonkérés némileg meglepő, hiszen nem a főváros, hanem éppen az általa irányított Zugló van katasztrofális pénzügyi helyzetben.

Várnai László, a Civil Zugló Egyesület vezetője fel is hívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely jobban tenné, ha inkább a saját portája előtt sepregetne. – Zuglóban idén egyetlenegy közbeszerzés sem lett még kiírva, sorra átütemezik a Tér-Köz projekteket, az iskola- és óvodafelújításokat – kommentálta a Facebookon élőben közvetített sajtótájékoztatót a független önkormányzati képviselő, aki szerint Zugló polgármestere bort iszik és vizet prédikál.

Jól mutatja a helyzet tarthatatlanságát, hogy – mint megtudtuk – a képviselő-testület ma tárgyalja a 2018-as költségvetés zárszámadását, amelyet a jogszabályi előírások szerint május 31-ig kell elfogadni.

Ismét megkérdőjeleződött a politikus vezetői képessége
Fotó: Mirkó István

Erősen kétséges, hogy a zárszámadásra rábólintanak a képviselők, ugyanis eddig egyik illetékes bizottság sem fogadta el azt. Még az elvileg Karácsony Gergely mögött álló szocialista képviselők is tartózkodtak a szavazáson. Úgy tudjuk, hogy a zárszámadáshoz könyvvizsgálói jelentést sem csatoltak.

A zuglói helyzetről szóló híreket alátámasztani látszanak Papp Imrének, a kerület jegyzőjének a költségvetési bizottság 2018. december 14-i ülésén mondott szavai.

A Magyar Nemzet birtokába került jegyzőkönyv tanúsága szerint a jegyző kifakadt, mondván, a testület folyamatosan olyan döntéseket hoz, amelyek jelentős részére nincs fedezet, hiszen több mint száz olyan döntést talált, amelyeknek a költségvetésben „nem volt lábuk”, ezért több döntést is vissza kellett vonni.

Papp Imre szerint a városrész valójában hitelből él, és ha nem volna egy kétmilliárdos védőpajzs, a kerület már csődbe jutott volna, hiszen nincs elég bevétel, ami kiegyensúlyozhatná a kiadásokat.

– A bevételi oldal sanyarú – mondta a jegyző, aki szerint Karácsonyék mintegy 2,9 milliárd forint értékben ingatlanok eladásából csökkentenék az egyensúlytalanságot, ami további kockázatot jelent a költségvetésre nézve.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésével tervezheti tehát a polgármester enyhíteni az anyagi gondokat a XIV. kerületben, ami a szorító határidők miatt minden bizonnyal áron alul történne, és így a közvagyon elkótyavetyélését jelentené.

A költségvetési gondokhoz az is hozzájárulhat, hogy – amint Papp Imre szavaiból kiderül – az önkormányzatnak mintegy 2000 dolgozója van, nem számítva azokat, akik számlásak.

A jegyző szerint a kerület mindenről és mindenkitől lemaradt, és egy alföldi középvárosban különb az egészségügy, az óvoda és a bölcsőde. Úgy tűnik, Karácsony Gergely a vasárnapi EP-választáson elszenvedett csúfos kudarc ellenére úgy ragaszkodik a főpolgármester-jelöltséghez, hogy még egy kerületben sem képes úrrá lenni a káoszon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.