Álljunk ki együtt az Isten szerinti családért!

Az Ádám–Éva Misszió célja, hogy július 3-án ne az LMBTQ-emberek, hanem az Úr hangjától legyen hangos Magyarország.

Forrás: Ádám-Éva Misszió2021. 02. 08. 12:39
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 26. Budapest Pride Felvonulás napjára intéz felhívást a keresztény közösségekhez az Ádám–Éva Misszió. A családmentő missziót megalapító házaspár, Vadász Sándor és felesége, Edit arra szólítja a hívő embereket, hogy

július 3-án együtt álljanak ki és védjék meg az Isten által teremtett család eszméjét.

A felhívás indoklásában a szervezők emlékeztetnek: immár idehaza is „pokoli mélységekbe tört a gender szellem”, a sajtót és a médiát az LMBTQ jellegű hírek uralják, gőzerővel zajlik a gender ideológia tanítása, ráadásul ott tartunk – hangsúlyozzák –, hogy törvénybe kellett rögzíteni azt a triviális tényt is, miszerint az apa a férfi, az anya pedig a nő.

Bár még öt hónap van az eseményig, a családmentő misszió alapítói mégis szükségesnek látják elkezdeni a szellemi toborzást, hogy július 3-án ne az LMBTQ-emberek, hanem az Úr hangjától legyen hangos Magyarország.

Arra kérnek, hogy szerte az országban a helyi keresztény közösségek az Isten szerinti család témájában tartsanak Istentiszteletet, bibliaórát vagy családi napot, azért, hogy hirdessék az Úr családja.

Akik pedig személyesen szeretnék megvallani hitüket – teszik hozzá – azok egy kimagasló evangelizációs/gyógyító alkalom keretében tehetik meg ezt a Deák téren.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.