Keresés
Magyar Nemzet
2021. január 21., csütörtök, Ágnes napja
HÍR TV – HÁTTÉRKÉPBiden a jelenlegi beszédtereket is megsemmisíti.
Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/belfold/az-ep-kepviselo-bucsujanak-okai-9046007/

Az EP-képviselő búcsújának okai

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnap közleményben jelentette be, hogy év végével lemond a mandátumáról. Mint akkor írta, lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja is azt. Viszont egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent neki – jelezte.

Kedden belga lapok viszont arról írtak, hogy egy magyar európai parlamenti politikus múlt pénteken szinte kizárólag férfiak társaságában egy olyan brüsszeli melegorgián vett részt, amelyen a rendőrök lakossági bejelentést követően rajtaütöttek. Mint írták, a rendezvény egyik résztvevője menekülni próbált a helyszínről, de a rendőrök megállították. Kiderült, a menekülni próbáló férfi hátizsákjában kábítószert is találtak. Kedden kiadott közleményében Szájer József elismerte, hogy részt vett egy brüsszeli „házibuliban”, azt viszont tagadta, hogy kábítószert fogyasztott volna. Jelezte, nincs tudomása arról, hogy a kábítószer hogyan került a hátizsákjába. Közleményében Szájer azt írta: „Megkövetem a családomat, a kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat harmincéves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem, ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.”

A Fidesz–KDNP EP-képviselőcsoportja Szájer közleményére reagálva úgy fogalmazott: a politikus helyes döntést hozott, amikor lemondott európai parlamenti képviselői tisztségéről.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Lánchíd felújítás

Rekordelőleg a Lánchídra
Több különös körülmény mutatja: Karácsonyéknak fontos volt, hogy az A-Híd Zrt. nyerje meg a Lánchíd felújításának a tenderét.

Koronavírus

Nemzetközi össztűz alatt az uniós vakcinabeszerzés
Lassú, bürokratikus, határozatlan – záporoznak a tagállami bírálatok az Európai Bizottságra.

Kiemelt

Büntetést hozott a spanyol vakcinabotrány
Megvonja a második adag vakcinát a magukat soron kívül beoltató polgármesterektől Valencia vezetője.

Poszt-trauma

Politikai gulyás helyett koherens vízió!
Zseniális Karácsony Gergely-interjú a szlovák ballib sajtóban.

Poszt-trauma

Gyurcsány kiterítette a kártyáit
Ez várható tőle, a többi porhintés.

Poszt-trauma

Gyurcsányék vakargathatják a fejüket
Rendesen fel lett adva a lecke.

Poszt-trauma

Velkovics Vilmos bűnei
Több van a rovásán, mint hinnénk.

Aktuális

Az Eszterházy család intézőjének háza
A régi kúria a végső enyészettől megmenekülve családi bútorokkal és vendégváró energiákkal telt meg.

Fricz Tamás blogja

Varga Judit megint fején találta a szöget
„Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk” – írta Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!