– Bár azt mondják, hogy a segíteni akarás a nőkben erősebb, Magyarországon a véradók kétharmada mégis férfi – mondta el lapunknak Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese.
Ismertetése szerint egyre jellemzőbb, hogy a fiataloknál is megjelenik a közösségért való felelősségvállalás. Az iskolázottságtól nem függ a véradói aktivitás, ám az megfigyelhető, hogy a falvakban többen adnak vért, mint a városokban, és a sor végén van Budapest.
A megyék közül Győr-Moson-Sopron, Vas, Csongrád és Bács-Kiskun lakosai az országos átlagnál jóval aktívabbak e téren – állítja a szakember.
Nagy Sándor szerint a vérellátás az elmúlt években több szempontból is fejlődött, biztonságosabbá vált.
A vérkészítmény előállításának területén előreléptek azzal, hogy megváltoztattak egy technológiai eljárást, így a betegek gyorsabban jutnak fehérvérsejt-mentesített készítményhez, mint korábban, valamint a trombocita (vérlemezke) előállítása is sokkal hatékonyabbá vált.
Az OVSZ tavaly 380 ezer donorral számolhatott
Fotó: Éberling András
Ezek mellett idén januártól vezették be a készítmények úgynevezett PCR-alapú vizsgálatát (molekuláris biológiai technológia) és a véradók kötelező vörösvérsejt-ellenes antitestszűrését, amelyekkel még biztonságosabb a vérellátás.
– Azontúl, hogy vérellátó szolgálatként vért veszünk és dolgozunk fel, az ország legnagyobb részében mi végezzük a vércsoportvizsgálatokat, amelyeket egyre több helyen automatizáltunk – tette hozzá a főigazgató-helyettes.
A vérellátás útjáról Nagy Sándor elmondta: hazánkban az Országos Vérellátó Szolgálat gyűjti be a levett vért, innen az ország öt feldolgozócentrumába – Budapestre, Debrecenbe, Szegedre, Pécsre és Győrbe – szállítják, ahol szétválasztják három alkotóelemére, vagyis vörösvérsejt-, trombocita- és plazmakészítményekre.
A laboratóriumban azokat a tényezőket vizsgálják a vérben, amelyek a transzfúzió szempontjából kockázatosak lehetnek, például hogy jelen van-e benne HIV, hepatitis A vírus vagy szifilisz.
– Ha mindezeket kivizsgálták, és az eredmények rendben vannak, akkor adhatjuk ki a vért betegellátásra, ekkor kerülnek az említett regionális centrumokból a kisebb központokhoz, illetve egyetemekhez – tájékoztatott a szakember.
A véradásra jelentkezők közül 13-15 százalék esik ki egészségügyi okokból, amikor a véradás saját magára vagy arra nézve jelentene kockázatot, akihez a vérkészítmény kerül. – Tavaly mintegy 460 ezren jelentkeztek, s közülük 380 ezerszer tudtak végül vért adni, ami elég volt a szükséges vérmennyiség lefedésére, azaz békés évet zártunk.
Bár régen összességében több egység vért vettünk le egy évben, az azonban egyenetlenül oszlott meg az ország területén. Mára egyre több olyan depót üzemeltetünk, ahol ellenőrzött körülmények között tárolni tudjuk a vérkészletet.
Ha van olyan része, amelyet helyben nem használunk fel, akkor azt vissza tudjuk forgatni az országos készletbe, így sokkal stabilabb a rendszer – fogalmazott Nagy Sándor.
A vérszükséglet jellemzően egész évben kiegyenlített, mert bár nyáron gyakoribbak a balesetek, általában nem ezek miatt van szükség nagy mennyiségű vérre, hanem az előre tervezhető műtéteknél, legnagyobb mértékben pedig az onkohematológiai kezeléseknél.
– Az elsődleges cél, hogy a vérkészletet azon a szinten tartsuk, amennyi a biztonságos ellátáshoz kell, ez alapján az 5-7 napos készletünkhöz igazítjuk az aktivitásunkat.
Ha azt látjuk, hogy fogyóban van, akkor toborzókampányokat szervezünk – ismertette a főigazgató-helyettes. Mint mondta, az évente ismétlődő kampányokba általában nem vérhiány miatt vágnak bele, hanem azért, hogy folyamatosan a köztudatban maradjon a véradás fontossága, és a sikert jelzi, hogy évente nagyjából ötvenezer új véradó jelentkezik.
Az úgynevezett Patient Blood Management (PBM) program ígéretes eszköz arra, hogy a vérkészítmény-szükséglet csökkenjen. Mint arról korábban lapunk is beszámolt: a program lényege, hogy a beteget a lehető legnagyobb biztonságban tudják megoperálni és transzfúzió helyett a saját vérével „gazdálkodjanak”.
Ez magában foglalja a páciensek előkészítését a műtétekre, a beavatkozások közbeni vérveszteség csökkentését, valamint a műtét után felmerülő kockázatok minimalizálását is. Nagy Sándor szerint a program akkor működik jól, ha a klinikusok kezdeményezik, hiszen ők tudják megmondani, mennyi vérre van szüksége a betegnek, az OVSZ pedig azt, hogy milyenre.
– Nagyon bízunk benne, hogy több európai országhoz hasonlóan nálunk is fejlődik a PBM, s ezzel érezhetően csökken majd a vérszükséglet. Azokban az országokban, ahol már több tíz éve működik a program, akár húsz-harminc százalékos csökkenés is megfigyelhető – jelentette ki a szakértő.
A transzfúzió, vagyis vérátömlesztés egyébként szövettranszplantációnak számít, ezért rendkívül szigorú szabályok szerint járnak el, amelyek előírják, hogy milyen vércsoportú donortól milyen vércsoportú beteg kaphat vért.
Néhány éve elérhetővé vált az irányított véradás is, ami azt jelenti, hogy a donor kinyilvánítja, kinek – általában családtagjának – szeretné adni a leadott vért. Amikor ez a lehetőség bekerült az unió irányelvei közé, az volt a cél, hogy a betegek biztonságérzetét növelje azzal, hogy ismeri a donort és megbízik benne.
– Valójában ugyanannyira biztonságos, mint bármelyik véradás, hiszen ugyanazon szigorú előírások szerint járnak el – hangsúlyozta Nagy Sándor, aki arra hívta fel a figyelmet: a tágabb családjában szinte mindenkinek van olyan hozzátartozója, aki már kapott vért, ez is jól mutatja, hogy a véradás közös társadalmi felelősségünk.
