Bekeményítenek a tanárok, de verekedni nem készülnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Pilz Olivér: „Egyre kevésbé valószínű, hogy a kormánnyal zöld ágra lehet vergődni”.

Hutter Marianna
2016. 11. 04. 15:59

– Lehet számítani arra, hogy a Tanítanék mozgalom akciókat vagy újabb tüntetéseket szervez?
– A felépített stratégiában nyilván van ilyen is, de ez nem a következő hetek témája.

– Összességében hogyan érzékelik a mozgalom helyzetét? Állnak még Önök mögött annyian, mint februárban?
– Nehéz kimutatni, mikor mennyien támogatnak minket. Tegyük hozzá: még egyéves sincs a mozgalom, nem könnyű folyamatában leírni, hogy adott pillanatban éppen hányan állnak mögöttünk. A Palkovicsot vitára invitáló kampányunk például 300 ezer emberhez jutott el a Facebookon.

– Nem tartanak attól, hogy kifulladt a mozgalom? Pukli István kilépett, a Palkovicsot megszólító október végi kampányuk előtt sem lehetett sokat hallani a Tanítanékról.
– Direkt toltuk el a folytatást, egyrészt a tanévkezdés, másrészt a kormány iszonyatos bevándorlásikampány-dömpingje miatt, ami mellett elég nehéz lett volna megszólalni. Az ellenzéki pártok sem tudtak másról beszélni, a médiából is ez dőlt mindenhonnan. Emellett mondhatjuk, felesleges energia lett volna bármivel próbálkozni.

– Akkor mostantól magasabb fordulatszámra kapcsolnak?
– Igen, most hónapokra előre meg van tervezve a stratégiánk, és látjuk, hogy a tanév végéig mit kellene tennünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.