A problémás család a saját szennyvizének egy részét átfolyatta Dankóékhoz, a kerítés melletti növényekre gyomirtót locsoltak, így szinte minden elszáradt, amit oda ültettek. Márpedig kevés növényt tudtak elültetni, ugyanis alig mertek kimenni a kertbe: lépteiket szitkozódás, fenyegetés kísérte. Dankó József egy olyan esetről is beszámolt, hogy amikor barátaival a kertben ültek, egy nagyobb betondarabot akartak rájuk dobni, szerencséjükre azonban az egyik magasra növő tuját találták el, így a betondarab a kerítés mellett ért földet. Dankó gyermekei a „terrorcsalád” ténykedése miatt nem mehettek ki a kertbe, ha mégis megtették, akkor megfenyegették, szidalmazták a kicsiket.
A klánvezér a hatóságok félrevezetésével is igyekezett megkeseríteni a szomszédai életét. Egy alkalommal rendőrautók álltak meg Dankóék háza előtt, és miután a családapa kinyitotta a kaput, a rendőrök átvizsgálták a kertjét, arra hivatkozva, hogy verőembereket keresnek, akik a szomszédban a problémás családot fenyegették, de természetesen nem találtak senkit. A terrorizáló család számos alkalommal kihívta a szomszédokra a rendőrséget, akik mindahányszor árnyékra vetődtek. A legkirívóbb eset az volt, amikor egy nyugdíjas férfit azzal vádoltak meg, hogy megerőszakolta a klánvezér élettársát. A férfi csak azért úszta meg az eljárást, mert kiderült: a kérdéses időpontban külföldön tartózkodott. Dankó Józsefet azzal is megvádolták a gyámügynél, hogy bántalmazza gyermekeit, ám a hivatalos vizsgálatok végül tisztázták a családapát. A zaklatások 2009 és 2018 között folyamatosak voltak, Dankó József 2014-ben költözött be a szomszédos ingatlanba.
A Magyar Nemzet hétfői számában írtunk arról, hogy a klánvezérnek egyes hivatalnokok és két korábbi rendőr segíthetett abban, hogy célt érjenek a zaklatások. Névtelenséget kérő, lapunk által megszólaltatott tanúk arról számoltak be, hogy a családfőnek segített egy ügyintéző a másodfokú építéshatóságon, valamint két korábbi rendőr is, mellettük pedig a klánvezér bizalmi kapcsolatot ápolt a kispesti jegyzői hivatal egy alkalmazottjával. Mindemellett V. T. L. VIP-ügyintézést élvezett az építéshatósági irodán. Az ügyben Tényi István feljelentést tett hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, amellyel kapcsolatban a hatóság feljelentéskiegészítést rendelt el.
Gajda Péter az áldozatot szidalmazza
A Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán Kispest polgármestere elveszítette önkontrollját. A téma kapcsán született Facebook-posztjában azt kifogásolta, hogy egy, a hatóságok által még felderítetlen lehetséges bűncselekmény-sorozat kapcsán névtelen forrásokra hivatkoztunk. Majd „egy kerületszerte közismert pszichopataként” hivatkozott Dankó Józsefre, a háromgyermekes családapára, aki éveken keresztül harcolt azért az alapvető jogáért, hogy egyáltalán ki tudjon lépni a saját kertjébe anélkül, hogy megpróbálnák fejbe dobi egy kővel, vagy szidalmaznák a szomszédból. „Legyen bátor […], álljon elém férfi módjára és mondja, mi a baja” – írta a polgármester, aki sérelmezte, hogy Dankó a legutóbbi beszélgetésükről hangfelvételt készített. Mint ismert, amikor a háromgyermekes apa személyesen beszélt a polgármesterrel, akkor Gajda Péter erőszak alkalmazására buzdította. Az Index.hu szerint a kerületvezető azt mondta a „terrorcsaláddal” kapcsolatban: bár nem javasolhat illegális dolgot, például hogy forduljanak egy erősebb emberhez, de „szívlapátra szívlapáttal kell felelni”. Gajda azt írta hétfői posztja alá: „Segíteni próbáltam magának […] azóta is szidalmaz úton-útfélen.”



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!