– Nincs az a Dedalon-mennyiség, amely csillapítaná az afelett érzett émelygésemet, hogy Gyurcsányék a legnagyobb természetességgel egy neonáci jelölt mellett kampányolnak – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának (MWH) Breuer Péter. Az Európában egyedülálló, zsidó tematikájú Heti TV tulajdonos-igazgatója arra reagált, hogy a DK azt a jobbikos Tóth Pétert támogatja Szegeden a baloldali előválasztáson, aki korábban számos fajgyűlölő, rasszista és antiszemita kijelentést tett.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.