Csontig hatoló hidegben is törik a jeget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Útra keltünk, hogy megnézzük, miként szállnak harcba a jégtáblákkal a dunai jégtörők. Míg a Neptun hasított, az Atlasz biztosított.

Velkei Tamás
2017. 01. 11. 9:01

– Az egyre erősödő jégzajlás miatt tegnaptól már Mohácsnál is szünetel a komp- és révközlekedés. Amint az időjárási körülmények megengedik, újraindítják a járatokat – közli a szintén velünk tartó Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Hozzáteszi: a vízügyeseknek nem sok szabadidejük van a rendkívüli időjárási körülmények miatt. A napokban attól is joggal tartottak, hogy a hatalmas erejű szél akkora torlaszokat emel a Balatonon a Sió-zsilipnél, ami eltorlaszolja a létesítményt. Végül a zsilipet sikerült jégteleníteni, így le tudják engedni a vizet.

A fűtött kapitányi kabinban kellemes az idő, hisz odakint süt a nap, ám a fedélzeten dermesztő a hideg. Útközben azt is megtudjuk, hogy a Duna magyar oldalán a hajóútjelző bójákat már beszedte a vízügyi igazgatóság, mert amint azt Németh József elmondja, ha a jégtáblák elfűrészelnék a bóják mederfenékhez rögzítő láncait, akár több tíz millió forintos kár is keletkezhetne a teljes folyószakaszra kivetítve. 

Kísérőnk is akad. Egyedül ugyanis nem mehet ki a jégtörő, mert előfordulhat, hogy fel-, illetve elakad a torlaszokon, a jégtáblák között. Ilyenkor a biztosító hajó, jelen esetben az Atlasz siethet a jégtörő segítségére. – Az Atlasz békeidőben hajóútkitűző bójákat tesz le, most fontosabb a feladata – avat be Kurdi Ferenc, a kísérő hajó vezetője.

– A mostaninál csak 2012-ben volt keményebb a jéghelyzet – mondja Németh József az utóbbi pár év eseményeire visszaemlékezve. Hozzáteszi, hogy a Vág, a Garam vagy az Ipoly torkolatánál még az itteninél is erősebb a jégképződés, mert északról rendkívül hideg áramlatok érkeztek a Kárpát-medencébe. Így abból a térségből a délre tartó jégtáblák folyamatosan híznak a hideg vízben. Ezt láthatjuk napok óta a fővárosban is, de mire a jégtáblák Baja térségébe érnek, akár több száz négyzetméteresre is nőhetnek.  

Csontig hatoló hidegben haladunk, eleinte „csupán” két-három centiméter vastag, olykor több négyzetméteres jégtáblák úsznak a Neptunnal szembe, de mikorra a gönyűi Mosoni-Duna torkolatba érünk, egybefüggő jégtáblamezővel találkozunk. A hajók zaja megzavarja a zátonyokon és összeálló jégtáblákon sütkérező kormoránok, sirályok és tőkés récék százait, a táblák ugyanis nagy robajjal törnek ketté a hajótesten. Egy-egy nagyobb darab kissé megrázza a hajót, amikor a széttört szilánkok a hajócsavarnak ütköznek.

A közel ötventonnás Neptun úgy hasítja a jégtáblákat, mint kés a vajat, láthatóan nem okoznak a jégtörőnek problémát a most még vékony jégtestek. Ám éppen azért van szükség a munkájára, hogy ne is állhassanak egybefüggő vastag mezővé. – Alacsony a vízállás, ezért nem tudnánk már a folyón felmenni, megfeneklene a hajó – mutat Kovács Balázs hajóvezető a fagyásnak indult Mosoni-Duna felsőbb szakasza irányába. Ha marad a tartós fagy, a Rábához hasonlóan a Mosoni-Duna is befagyhat. Már most is csak a meder közepén csörgedez a folyó. Ahogy haladunk visszafelé, többméteres „utat” hagyunk magunk mögött a jégtáblák között. A kikötőben már melegítik a legnagyobb honi jégtörő, a 420 tonnás Széchenyi motorját. Nemcsak súlya miatt a legalkalmasabb a jégtörésre: az orrára ikerdöngölőket szereltek, ha ezeket forgatni kezdik, himbálni kezd a hajótest, amely így szétcincálja a legnagyobb jégtáblákat is. Dél felé indul, hogy ma már a fővárosban álljon munkába, ha szükség van rá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.