Egy ország fogadta „kitörő lelkesedéssel” a hírt, mely szerint szemkilövető őszödi Gyurcsány Ferenc megpendítette: nem kizárt, hogy felesége, altusos Dobrev Klára lesz a DK jelöltje a potenciális miniszterelnök-jelöltségért zajló, ellenzéki pártok közötti előválasztáson.
Azt hiszem, nagy kő esett le minden magyar állampolgár szívéről, hiszen konstatálhatta, hogy végre megvan a balliberális oldal ideális jelöltje, a jelölt, aki vezérlő csillagként jelent meg a baloldali égen.
Mert hiszen Gyurcsány helyett találni egy igazi, karakteres jelöltet, hát ez bizony fogós kérdés volt az ellenzéknek. De íme, megoldották, itt a minőségi váltás lehetősége és reménye. Ha nem Gyurcsány, akkor vajon ki jöhetne megváltóként? Ki más, mint Gyurcsány felesége!
Bravó, sőt bravissimo, baloldal!
De fordítsuk komolyra a szót, s nézzük meg, vajon volt-e ilyen bátor – pontosabban: ilyen ostoba és nevetséges – személyi váltásra példa a baloldalon az elmúlt évtizedekben?
Találunk egy ilyet.
1956-ban történt egy hasonló erejű váltás a kommunista pártban, vagyis a totális diktatúrát gyakorló Magyar Dolgozók Pártja (MDP) élén. Az ötvenes években Rákosi Mátyás volt a párt és a kormány első embere, irányítása alatt ezreket és tízezreket üldöztek, zártak börtönbe, deportáltak, kitelepítettek, kínoztak és végeztek ki az Andrássy út 60.-ban (a hírhedt, Péter Gábor által vezetett ÁVH épületében). Mindebben – nem jobb-, hanem – balkeze, leghívebb harcostársa nem volt más, mint Gerő Ernő.
Rákosi politikai karrierje először 1953 márciusában kapott gellert, amikor a nagy Sztálin meghalt, a Szovjetunió Kommunista Pártjában (SZKP) szemléleti változások kezdődtek el, aminek következtében le kellett mondania kormányfői pozíciójáról (maradt neki a pártfőtitkárság).
A szovjet kommunista vezetésen belüli legfőbb kritikusát és ellenfelét, Beriját azonban 1953 végén kivégezték, s ettől kezdve újra növekedett a hatalma az MDP-n belül, 1955-ben még Nagy Imre miniszterelnök távozását is kicsikarta, s helyére emberét, Hegedűs Andrást ültette. Az 1956 februári SZKP-kongresszuson elhangzott titkos Hruscsov-beszéd azonban, melyben feltárta a sztálini önkényt és megújulást hirdetett meg, reménytelenné tette a helyzetét. A magyar kommunista pártot (is) valójában irányító SZKP-ben elhatározták, hogy Rákosit eltávolítják a hatalomból, és más, az új idők szellemének megfelelő vezetőt állítanak az MDP és az ország élére.
Nos, a nagy pillanat 1956. július 18-án érkezett el, amikor is a magyar kommunista párt központi vezetősége „saját kérésére” felmentette Rákosit az első titkári pozíciójából.
És ki jött helyette?
Gerő Ernő, a második legvéresebb kezű diktátor.
A Rákosi–Gerő-váltás nem bizonyult „minden szempontból” – vagyis semmilyen szempontból – sikeresnek: a magyar emberek elégedetlensége tovább fokozódott, az országban a feszültség tovább növekedett, s mindez elvezetett a magyar történelem egyik legfelemelőbb pillanatához, az október 23-án kitört forradalomhoz.
Ízlelgessük tehát még egyszer: Rákosi helyett Gerő.
S utána mondjuk ki: Gyurcsány helyett Dobrev…
És utána nyugodtan nevessünk egy jót.
De ne sokáig: meggyőződésem, hogy a furfangos szemkilövető megint szórakozik velünk, s mint Cipolla, szemfényvesztő módon az orrunknál fogva akar vezetni bennünket, jóhiszemű állampolgárokat.
Gyurcsány pusztán csak teszteli a közvéleményt, és főleg az ellenzéki pártokat, hogy miként reagálnak a feleségére mint lehetséges miniszterelnökjelölt-jelöltre. Bizonyosan állítható, hogy van egy B variációja, mert azért azt még ő is felfogja, hogy az ő személyétől nem elválasztható a felesége, legfeljebb annyiban, hogy még nála is kozmopolitább és szivárványosabb nézeteket vall. Vagyis nem esett a feje lágyára: ha a felesége nem jön be az ellenzéki oldalon – például a Momentumnak vagy másoknak –, akkor majd rugalmasan elszakad a jelenlegi „nem kizárt a feleségem jelölése” tételétől, s bedob egy új, talán már most is meglévő jelöltnevet, például egy párton kívüli, „neves”, „nyugatias”, „européer” csúcsszakemberét.
Gyurcsány is lying, as usual – Gyurcsány hazudik, mint az szokásos.
Ez nála napi rutin. De ne higgyük el egy szavát sem Cipollának.
