Egyre több óvoda zöldült már be az országban

Szépen gondozott udvar, madáretető, saját veteményeskert, netán komposztáló – messziről is jól látszik a környezettudatosság az úgynevezett zöldóvodákon, amelyek legfőbb küldetése, hogy már hároméves kortól a természet szeretetére és védelmére, a fenntarthatóságra neveljék a gyerekeket. László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta lapunknak: országszerte több mint ezer tagja van a Zöldóvoda-hálózatnak, vagyis az intézmények mintegy negyede már ökoszemléletben működik.

Csókás Adrienn
2021. 02. 15. 6:30
null
Ők még nyitottabbak, könnyebb is őket motiválni Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A környezettudatos gondolkodást nem lehet elég korán kezdeni. Sőt minél kisebb a gyerek, annál érdeklődőbb, nyitottabb, befogadóbb, annál könnyebb motiválni, illetve kialakítani benne a helyes szokásokat – vélekedik László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár, akit a Zöldóvoda program legújabb pályázatairól kérdeztünk. Mint ismert, a környezetügyért és az oktatásügyért felelős tárcák együttműködésében már 15 éve működik a szemléletformáló program, amely nemcsak kampányjellegű akciókat, hanem folyamatos elkötelezettséget jelent a bekapcsolódó intézmények részéről.

– A zöldóvoda cím hallatán laikusként egy szép zöld, virágos, parkosított óvodára asszociálhatunk, miközben ennél sokkal többről van szó. Tágabb értelemben a mikro- és makrokörnyezet fenntarthatóságát támogatja a program. Ez magatartás és gondolkodásmód, amely a gyermekek, az óvodapedagógusok, a szülők és végső soron a helyi közösségek környezettudatosságát alakítja.

Hiszen ha a környezetkímélő és -védő magatartás már kisgyermekkorban beépül a személyiségbe, akkor reményeink szerint később is megmarad a tudatosság, azaz a gyerekek felnőttként szembe tudnak majd nézni a környezetvédelmi kihívásokkal

– magyarázza László Tibor Zoltán, hozzátéve, a zöldóvoda címet három évre lehet elnyerni, de több pályázati kategória is létezik, és a legjobbak megszerezhetik az örökös zöldóvoda címet is, ami már komoly presztízst jelent.

– A programban részt vevő intézmények a fenntartható fejlődés alapelveit tanítják meg a gyerekeknek, méghozzá úgy, hogy a környezettudatosság teljesen átszövi a mindennapokat. A természetközeliség ott van a polcokon sorakozó könyvektől kezdve a rendszeres természetjáráson át a környezetbarát tisztítószerek használatáig mindenben.

Túl azon, hogy a gyerekekkel kertészkednek, újrahasznosítanak, fát ültetnek és szelektíven gyűjtik a hulladékot, maga az intézmény is a fenti elvek mentén működik: odafigyelnek a takarékos víz- és energiafogyasztásra, a közétkeztetés során rövid ellátási láncra törekszenek, vagyis lehetőleg helyben termelt gyümölcsöket, zöldségeket vásárolnak

– hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Ők még nyitottabbak, könnyebb is őket motiválni
Fotó: Kurucz Árpád

Jelezte:

a pályázati felhívás egy húszpontos kritériumrendszert is tartalmaz, az óvodák ez alapján alakíthatják ki saját pedagógiai programjukat, kiemelt figyelmet fordítva a természet- és környezetvédelemre.

Fontos, hogy a népszokások, a jeles napok ünneplésénél is érvényre jussanak a helyi környezeti adottságok.

– Az idén 208 pályázó kapott támogatást, közülük hatvan óvoda most jelentkezett első ízben. Az országos hálózatnak egyébként már 1036 tagja van. Ez azt jelenti, hogy ma már az óvodák közel egynegyede eredményesen lép fel a környezet védelme érdekében – fejtette ki László Tibor Zoltán, aki kitért arra is, hogy ebben az évben további elemekkel fogják bővíteni az óvodazöldítési programot: többek közt új oktatási segédeszközöket szereznek be, mentorprogramot és akkreditált pedagógus-továbbképzéseket indítanak, a gyerekeknek pedig játékos-bábos fejlesztési előadásokat szerveznek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.