Elhatárolódnak szövetségesei Ferencváros polgármesterétől

Az Új Pólus frakció tagjai közleményben reagáltak a Baranyi Krisztinával kapcsolatos hangfelvételre.

Veres László István
2020. 12. 14. 21:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet is beszámolt arról a Tények.hu birtokába került hangfelvételről, amelyen Baranyi Krisztina durva antiszemita kirohanása hallható. Ferencváros balliberális polgármestere egy önkormányzati telek eladása kapcsán kialakult vitában azt közlte: „Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét zsidó befektető az nem építhet ezerkétszáz négyzetméteren többen. Ugye?” Baranyi Krisztina a hanganyag napvilágra kerülését követően órákkal előállt egy faramuci magyarázattal, miszerint

nem ő zsidózta le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen ő vonta kérdőre vitapartnereit esetleges antiszemitizmusuk miatt.

A kijelentésével kapcsolatban a ferencvárosi Új Pólus frakció egy Facebookon posztolt közleményben határolódott el Baranyi Krisztinától. Mint írták, határozottan visszautasítják a polgármester mai kijelentéseit, hiszen az aláírók semmilyen antiszemita kijelentést nem tettek az egyeztetés során, csupán – jelen piaci körülmények között – kevesellték a befektető által megajánlott negyvenezer forint alatti négyzetméterárat. Hozzátették: Baranyi Krisztina antiszemita kijelentéseit sem akkor, sem most nem tudják elfogadni, és nem tudnak értékközösséget vállalni azokkal a politikusokkal, akik akár nyilvánosság előtt, akár attól elrejtve más személyek nemi, faji identitására, etnikai vagy vallási hovatartozására tesznek becsmérlő kijelentéseket.

A párbeszédes, momentumos és jobbikos önkormányzati képviselők alkotta frakció úgy véli, a szövetségesekre történő hárítás, antiszemitizmussal történő megvádolása

egyértelműen annak a jele, hogy a polgármester saját szavainak súlyát sokadjára is képtelen felmérni, és képtelen felelősséget vállalni nemcsak az egy személyben meghozott döntéseiért, hanem a gyenge pillanataiban kimondott szavaiért sem.

„Az elmúlt hónapok során is több jelét adta annak, hogy nem tudja megfelelően kezelni a hatalmi pozícióval járó és a közös városvezetésben rejlő lehetőségeket. Ezért megkérjük Ferencváros polgármesterét, hogy kérjen bocsánatot nyilvánosan a hangfelvételen hallható kijelentéseiért és Ferencváros képviselő-testületének tagjaira történő felelősséghárításáért” – fogalmaznak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.