Elsők vagyunk a bírósági elektronikus ügyintézésben

A magyar bíróságok 2019-ben a legjobb helyen állnak az Európai Unióban az elektronikus ügyintézés biztosítása terén – mondta, az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy csütörtöki konferencián. HandóTünde beszámolt a már megvalósított és a további tervezett fejlesztésekről, kiemelve, hogy mára teljes körben lehetővé tették az online kommunikációt a bírósági eljárásokban.

Csekő Imre
2019. 06. 13. 18:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A digitalizáció alapvető változást hoz korunkban, és azok a szervezetek prosperálnak, amelyek alkalmazkodni tudnak a technikai kihívásokhoz, ami igaz a jogszolgáltatásra és az igazságügyi rendszerre is – jelentette ki Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott, a digitalizáció témájában a visegrádi országoknak szervezett nemzetközi konferencián mondott megnyitójában csütörtökön.

Az OBH az elmúlt években nagyon sokat, és eredményesen tett azért, hogy a magyar bírósági szervezet megfeleljen a XXI. század kihívásainak – ismertette Handó Tünde kiemelve, hogy az Európai Bizottság 2019-es igazságügyi eredménytábláján első helyen állnak a magyar bíróságok az elektronikus ügyintézési lehetőségek biztosítása terén.

Az OBH elnöke kifejtette, hogy míg 2011-ben még csak a cégügyekben működött az ügyfelek és a bíróság között az elektronikus kapcsolattartás, addig mára már minden szinten és ügyszakban lehetővé tették az online kommunikációt. A további megvalósított digitális fejlesztések közé tartozik, hogy azokat a bírákat, akik azt igénylik, mobil informatikai eszközökkel látják el. Az elmúlt évben csaknem 2500 laptopot, táblagépet, e-könyv olvasót kaptak a bírói munkavégzés megkönnyítése érdekében, és olyan naprakész irodai szoftvereket is beszereztek, amelyek valamennyi bírósági informatikai eszközön egységes és biztonságos munkavégzést tesznek lehetővé – jelentette ki Handó Tünde. A Via Video projekt keretében pedig, olyan távmeghallgatási rendszert építettek ki, amely egyszerűbbé teszi az igazságszolgáltatás működését.

Az OBH-nál a közeljövőben tervezik bevezetni az e-aktákat, lehetőséget adva arra, hogy a bírák és az ügyfelek szabadon hozzáférhessenek az ügyiratokhoz. Megújul az elektronikus határozatgyűjtemény is, ami könnyebben és még szélesebb körben teszi majd böngészhetővé az anonimizált határozatokat, és az ítéletek megírásához is technikai segítséget nyújthat – sorolta a várható újításokat az OBH elnöke.

Handó Tünde elmondta, hogy a bíróságok már olyan beszédleíró programokat is tesztelnek, amelyek a hangfelvételekből automatikusan írott szöveget készítenek, hogy a jegyzőkönyvek, határozatok töredék idő alatt elkészülhessenek.

Az OBH által szervezett nemzetközi konferencia nyitóelőadását Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság volt elnöke, az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar tagja tartotta, aki elmondta, a digitalizáció és a kibertér megjelenése komoly kihívást jelent, a jogászok számára, hiszen a technika érezhetően gyorsabban fejlődik, mint ahogy a hatóságok reagálni képesek a változásokra. Az internet világában felmerülő egyes problémákat nehéz nemzetállami szinten kezelni, hiszen nem mindig lehet egyértelműen meghatározni, hogy melyik állam joghatósága alá esik egy-egy kérdés – fejtette ki a jogtudós.

Paczolay Péter szerint, a digitalizáció számos előnye, – mint az átláthatóság növekedése, a szólás- és véleménnyilvánítási szabadság terjedése, és az információhoz való hozzáférés kiszélesedése mellett – olyan kihívásokkal is jár, mint a tömeges megfigyelések problémája, a cenzúra kérdése, vagy a hatalom extrém koncentrációja. Ebben a bonyolult világban a nemzetközi bíróságok ítélkezési gyakorlata arra az alapelvre kell épüljön, hogy mindazok a jogok amelyek a hétköznapi életben megilletik az jogalanyokat, az interneten is védelmet élvezzenek és biztosítva legyenek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.