Meggyőződésünk szerint itt az ideje annak, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjünk, ezért szellemi honvédőink akaratára megalakítjuk a Civil Igazságtételi Bizottságot – jelentette be a CÖF–CÖKA elnöke. Csizmadia László a Magyar Nemzet kérdésére kiemelte: a hazát elárulók – a jogállamiság sajátos, „selymes” felfogása szerint – következmények nélkül úszták meg a rájuk kiszabható súlyos büntetéseket. Ezért fel kell állítani azt a bizonyos erkölcsi gyóntatószéket, amely által
Rendszeres merényletek állami vezetők ellen – erről fantáziálnak Magyar Péter rajongói csoportjában
Embertelenségben licitálnak egymásra a baloldal új reménységének követői.