Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott + videó

A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használta fel a nyugdíjasokkal kapcsolatos online konzultációt.

Forrás: MTI2021. 02. 25. 17:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján már önmagában is álszentnek nevezte, hogy a baloldal vezetője online konzultációt kezdeményezett a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Hiszen – folytatta – éppen Gyurcsány Ferenc volt az a politikus, aki kormányon elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát, nehéz helyzetbe hozva ezzel az időseket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: az adatvédelmi hatóság vizsgálatát követően az is egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja a konzultációt szabálytalan és tisztességtelen adatszerzésre használta fel.

– Gyurcsányék tisztességtelen eszközökkel ismét kihasználták a nyugdíjasokat annak érdekében, hogy megszerezzék az adataikat – jelentette ki.

Hollik István az ügyet amiatt is felháborítónak tartja, mert szerinte a szabálytanul gyűjtött személyes adatok minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokért felelős emberének, egykori titkosszolgálati miniszterének, Ficsor Ádámnak a külföldi cégéhez kerülhettek.

– Ez azt jelenti, hogy magyar állampolgárok adatait Gyurcsány Ferenc és a baloldal külföldre viszi. Ez pedig nemcsak szabálytalan, hanem komoly aggályokat is felvet – emelte ki.

– Gyurcsány Ferenc és a pártja ismét lebukott, hogy őket valójában nem érdeklik a nyugdíjasok, ezzel a konzultációval is csak az adataikat akarták megszerezni, de azt is szabálytalanul és tisztességtelenül, ráadásul ezeket az adatokat, felháborító módon, külföldre vihetik – összegzett.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön beszélt arról, hogy szabálytalan és tisztességtelen a Demokratikus Koalíció (DK) nyugdíjasok helyzetéről szóló online konzultációjának az adatkezelése.

Péterfalvi Attila elmondta: a DK konzultációjának kitöltéséhez kötelező megadni a személyes adatokat, így a nevet, valamint a születési időt, ami indokolt is lehet annak eldöntésére, hogy a válaszadó nyugdíjas-e. De – tette hozzá – kötelező olyan kapcsolattartási adatok megadása is, mint az e-mail-cím, a telefonszám és a cím, és ha valaki nem ad meg minden adatot, és nem fogadja el, hogy a későbbiekben a párt megkeresheti, akkor nem töltheti ki a kérdőívet. A NAIH elnöke szerint szabálytalan, hogy nem lehet az ívet kitölteni és külön hozzájárulni a későbbi kapcsolattartáshoz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.