Gulyás Gergely: Az elvtelenség koalíciója jött létre

Úgy tűnik, hogy túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Kreft-Horváth Márk - Hertelendy Gábor
2020. 12. 22. 10:53
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan utoljára lesz idén Kormányinfó – kezdte a sajtótájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője. A miniszter szerint trendforduló a vírushelyzetben nem látható, Európában is fenntartják az intézkedéseket, vagy szigorítanak is. A december 24-i felfüggesztésről elmondta, csak egy napra szól a mentesség, 25-én este 8 órától az eddigi rend szerint ellenőriznek majd. A családi összejöveteleken a 14 éven aluli gyermekek nem számítanak a tízfős létszámkorlátba.

A nagy-britanniai helyzetet gyorsan kellett értékelni, tegnap estétől nem szállhatnak le az onnan érkező gépek Magyarországon. Úgy tűnik azonban, hogy a vakcina hatékony a Dél-Angliában megjelent vírusmutáció ellen – mondta el Gulyás Gergely.

Ismertette a friss számokat is, melyek reggel a Koronavírus.gov.hu-n is megjelentek. A fertőzés dinamikájában változás következett be, úgy tűnik, túl vagyunk a második hullám csúcsán. Az várható, hogy

az elhunytak napi száma is csökkenni kezd

– tette hozzá Gulyás Gergely.

A miniszter elmondta,

a kormány továbbra is – szenteste kivételével – január 14-ig fenntartja a korlátozó intézkedéseket.

Az elmúlt hetekben a magyar emberek az intézkedések betartásával nagymértékben hozzájárultak a járvány további csökkenéséhez – tette hozzá. Közölte: legalább 5500 vakcina érkezik a két ünnep között, az átoltásnál előnyt élveznek a szociális dolgozók, egészségügyi dolgozók. Ha a kínai vakcina engedélyezése is megtörténik, akkor az is nagy számban állhat rendelkezésre – tette hozzá.

Több mint 300 ezren regisztráltak az oltásra, közölte Gulyás, aki arra kérte a magyar embereket, hogy minél többen jelentkezzenek a vakcina beadatására a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

A miniszter azt is elmondta: eddig 17,5 millió oltóanyagot kötöttek le.

A gazdasági akciótervről azt mondta, a hitelmoratórium 2021. január 1-jétől 2021. június 30-ig érvényes. Aki 2020. március 20-a előtt vett fel hitelt, az éljen a lehetőséggel – javasolta. Ezzel kapcsolatban kifejtette: eddig a magyar családok 56 százaléka, azaz csaknem másfél millió család vette már igénybe, és 48,5 százalék, azaz majdnem egymillió vállalkozás élt a moratóriummal. Lényegtelen, hogy a bankok milyen leveleket küldtek korábban: a kormány döntése világos, aki továbbra is igénybe szeretné venni a moratóriumot, annak nem kell tennie semmit – hangsúlyozta. A jövő évben a kkv-k és az ev-k iparűzési adóját felére csökkenti a kormány. Ez azokat érinti, akiknek a bevétele 4 milliárd forint alatt van. A legnagyobb szükség a pénzre most a vállalkozásoknál van, melyeknél 150 millió forint marad.

A miniszter kifejtette: az iparűzési adó bevételei 2011–2019 között rengeteget nőttek, az elvonással a 2018-as szint folyik be az önkormányzatokhoz. A 25 ezer fő alatti településeken automatikusan korrigál a kormány, a nagyvárosok helyzetét egyenként tekintik majd át. A magyar államnak érdeke, hogy a vállalkozások túléljék ezt a nehéz időszakot – húzta alá. Hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi intézkedések azt szolgálják, hogy a következő hónapokban a családok és a vállalkozások tovább éljenek. A legfontosabb adatnak a foglalkoztatottságot nevezte: négyszáz fő híján négy és fél millióan dolgoznak hazánkban.

2022-ig kell engedéllyel rendelkeznie az építkezőnek, 2026-ig kell befejezni az építést. A rozsdaövezeti programra ez nem vonatkozik – mondta el lapunk azon kérdésére Gulyás Gergely, hogy meddig lesz öt százalék az új lakóingatlanok áfája.

A Magyar Nemzet következő, ellenzéki közös listát érintő kérdésére a miniszter kifejtette:

– Az elvtelenség koalíciója jött létre. Szinte minden résztvevő kizárta már korábban az összefogást a másikkal.

A Jobbik Gyurcsány ellen, a Momentum pedig a jelenlegi kormány és a korábbi kormányok ellen jött létre. Kormányzásra ez a konglomerátum alkalmatlan – jelentette ki. Az ellenzéki közös listához csatolt feltételrendszerről Gulyás elmondta: a magyar politika legkorruptabb figurája Gyurcsány Ferenc. Pártállami kapcsolatait kihasználva, a rablóprivatizációból lett multimilliárdos.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: kétszázalékos volt a fertőzöttség az idei tömeges szűréseknél. Bejelentette:

jövőre is lesz lehetőség ingyenes tesztelésre,

amelyet a kormányhivatalok fognak 263 mintavevő csapattal végeztetni, 99 helyszínen. Online regisztráció után december 30-ig lehet majd időpontot foglalni. Január 2–3-án tudnak teszteltetni az iskolai és óvodai dolgozók – tette hozzá.

Gulyás Gergely azt is kifejtette: a józan ész és a méltányosság alapján döntöttek a korlátozások felfüggesztéséről szentestére.

A kormány célja, hogy a kínai vakcina minél előbb megkapja európai engedélyét, amivel már nemcsak Kínában, hanem más országokban is oltanak

– hangoztatta a miniszter. Elmondta, február 7-ig áll fenn a rendkívüli jogrend, ezt követően az Országgyűlés dönt ennek meghosszabbításáról. Közölte: az uniós programokon keresztül Izraeltől, Kínától, Oroszországtól és USA-tól majdnem 16 millió adag oltóanyagot kötöttünk le, amely nyolcmillió ember beoltására alkalmas.

A rendkívüli jogrend végét a vakcina érkezése jelenti majd, amint elegendőt tudunk beszerezni, nem lesz rá szükség

– mondta el Gulyás Gergely. Ha a társadalom 60-65 százaléka beoltatná magát, akkor jutnánk el a nyájimmunitáshoz. Ehhez rendelkezésre fog állni a megfelelő mennyiségű vakcina – tette hozzá.

A Deutsch Tamás kizárási ügyéről szóló kérdésre a miniszter egyértelművé tette, hogy az Európai Néppárttal pártpolitikai viták vannak arról, ki milyen politikát kíván vinni a jövőben.

116 ezer forintos nettó jövedelem kell az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez, de nem csak hatmillió forintot lehet felvenni, minden felújítási összeg felét fizeti az állam – közölte az RTL Klub kérdésére Gulyás Gergely.

A csatorna következő kérdése az volt: Mekkorára nőhet a munkanélküliség? Gulyás úgy fogalmazott, a válság addig tart, amíg nincs vakcina.

– A munkaerőpiacon történtek szempontjából a magyar védekezés az egyik legsikeresebb.

Európában ötödikek vagyunk e tekintetben. 4 406 000 fő dolgozik ma Magyarországon, ez 26 ezerrel kevesebb, mint egy éve – mondta el válaszként Gulyás Gergely.

Mekkora lesz a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre? – szólt a következő kérdés. – A munkaadók és a munkavállalók még nem állapodtak meg, ehhez fog igazodni a közmunkásbér is, de még az idei évben lesz megállapodás – szögezte le Gulyás.

Lehet-e kötelező oltás az egészségügyi dolgozók számára, a betegek védelme érdekében? – szólt szintén az RTL Klub kérdése.

– Önkéntes és ingyenes lesz az oltás, elképzelhetetlen az, hogy erőszakkal oltsunk be valakit – húzta alá Gulyás, de hozzátette: az egészségügyi dolgozóknak nyomatékosan ajánlják az oltást.

Az iparűzési adóval kapcsolatos kedvezményt 2021-re tudja garantálni a kormány

– jelentette ki a miniszter.

A kárpátaljai magyarság védelmében mindent megtesz a kormány, a NATO-ban és az EBESZ-ben is. – Ukrajna minden nemzetközi törekvését blokkolni fogjuk, amíg nem rendeződik a helyzet – ígérte Gulyás Gergely, hozzátéve: Magyarország jószomszédi kapcsolatokra törekszik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.