Mint azt lapunk korábban megírta: Cseh Katalin évek óta tartó, valótlanságokkal is tarkított karakterépítés eredményeként vált az EP-választáson az unió liberális pártcsaládja, az ALDE egyik kampányarcává, a Momentum Mozgalom jelenlegi EP-képviselője. A fiatal politikus már az első nagyobb nyilvános szereplésén, 2014-ben hazudott, amikor szegény, emigrációba kényszerült orvosként mutatkozott be, a valóságban ugyanis egy évi több száz millió forintos nettó árbevétellel működő nyomda vezetője és egy drága külföldi egyetem hallgatója volt.
Már jóval a Momentum megalapítása előtt az Európai Liberális Fiatalok, az ALDE ifjúsági szervezetének tagja volt. Sőt a 2010-es évek első felében az egykori SZDSZ szellemiségében létrejött Liberális Fiatalok Egyesületében és a Liberális Fiatalok Nemzetközi Föderációjában is feltűnt, akárcsak Bajnai Gordon Haza és Haladás alapítványában, illetve az Egymillióan a sajtószabadságért csoportban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!