Hiába igyekszik az ellenzék cáfolni: a Balatont tömegek látogatják

A baloldal egybehangzó állításai több sebből is véreznek.

2020. 08. 07. 19:41
null
Kõvágóörs, 2020. augusztus 2. M40-es dízelmozdonyok továbbítják a Tekergõ nevû személyvonatot a Kõvágóörshöz tartozó Pálköve közelében, elõtérben a strand a MÁV nosztalgia-hétvégéjén 2020. augusztus 2-án. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gőzerővel folyik az ellenzék gyűlöletkampánya, a magyar tengert védelmeznék Orbán Viktortól, illetve mindenkitől, aki a kormányfő személyéhez köthető.

Az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és DK-s politikusok – mint például Kálmán Olga vagy Óbuda polgármestere, Kiss László is – próbálják meggyőzni az embereket, hogy fideszes oligarchák elveszik az emberektől a Balatont. Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes viszont ennél is továbbment: népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz: „üzenjünk, hogy nem 200, hanem 400 000 aláírást fognak összegyűjteni a szocialista aktivisták és a hozzánk csatlakozó más pártok, civil szervezetek, és a magyar emberek!” – olvasható a nemrég közzétett Facebook-bejegyzésben.

A baloldal egybehangzó állításai – miszerint a magyarok többsége nem engedheti meg magának a balatoni pihenést, illetve hogy a kormány el akarja venni a szabadstrandokat – több sebből is vérzik. A Szállás.hu legfrissebb adatai szerint ugyanis a Balatonon 70-90 százalékos a foglaltság júliusban és augusztusban, az augusztus 20-i hétvége pedig telt házas lesz a magyar tengernél. Továbbá az aktív foglalások száma hat százalékkal, az egy főre jutó átlagos foglalási érték éjszakánként négy százalékkal emelkedett 2019-hez viszonyítva. Az is kiderült, hogy átlagosan három éjszakára foglalnak a magyarok idén nyáron a Balaton térségében.

MTI/Máthé Zoltán

A tó körüli szabadstrandok aránya az elmúlt tíz évben nem változott, emellett 2019-ben harminc, továbbra is ingyenesen használható balatoni szabadstrand újult meg kétmilliárd forint kormányzati forrásból, a második ütemre még egymilliárd forint támogatást ad a Magyar Turisztikai Ügynökség, emellett játszóterek, sportpályák, öltözők és illemhelyek is megújultak a Balaton szabadstrandjain.

A Balatont igenis tömegek látogatják: az elmúlt hétvégén közel 81 ezren, több mint 11,3 százalékkal többen utaztak vonattal a Balatonra, az utasforgalom idén nyáron először haladta meg az egy évvel korábbi, azonos időszak utasszámát. A Balaton déli partját 52,6 ezren, míg 28,3 ezren az északi partot választották. A teljes szezonban eddig nyolcezernél is több Balaton 24/72 jegy fogyott, a vonattal érkező kerékpárosok száma meghaladta a negyvenhatezret. Eközben pedig rekordot jelentő, több mint kétezer nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő vasárnapi Hervis Balaton-átevezésre.

Jeszenszky Zsolt csúnyán beégette a Momentumosokat

A PestiSrácok.hu publicistája Révfülöpön járva feltett néhány kellemetlen kérdést a Momentum aktivistáinak, akik a videó tanúsága szerint csak jól megtanult mantrákat ismételgettek.

(Forrás: PestiSrácok.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.