Érdemes felidézni, hogy június végén a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos Baján, a volt Vaskúti úti laktanya közelében megépülő honvédelmi sportközpont alapkőletételén bejelentette: valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont (hazánkban 197 járás létezik, ebből 23 a fővárosban működik – a szerk.). Simicskó István akkor azt mondta, a haza védelme nemzeti ügy, a honvédelmi sportközpontok megépítésével pedig az a szellemiség is erősödik, amely a közösséget össze tudja tartani. Hozzátette: a kormány lehetőséget kíván adni az embereknek, hogy a sporttevékenységet minél magasabb szinten és minél szélesebb körben élhessék meg, amelynek távlati célja egy sportoló nemzet felépítése, mivel kiváló teljesítményű sportolóinknak köszönhetően a sport nagy nemzeti kincsünk.
Európai gyakorlat
A Honvédelmi Sportszövetség a honvédelmi sportközpontokat a honlapján ismerteti. Azt írják, a céljuk az, hogy a sportközpontokban állandó, összetartó közösségek alakuljanak ki, amelyek számos európai ország gyakorlatát követve több generáció, illetve család közös sportolásának, a szabadidő eltöltésének lehetőségét kínálják.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!