Idén 606 milliárddal több jut oktatásra, mint 2010-ben

A diákok ennek köszönhetően naprakész módszerekkel tanulhatnak, azaz egyre magasabb színvonalú oktatásban lehet részük – mondta az államtitkár.

Magyar Nemzet
2019. 03. 11. 6:30
RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2019. január 4. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a 2019. évi nyugdíjemelésről tart sajtótájékoztatót az Emmi V. kerületi Akadémiai utcai épületében 2019. január 4-én. MTI/Máthé Zoltán Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikeres a 2013-ban bevezetett pedagógus-életpálya, mivel már több mint 55 ezer tanár lépett előre – minősítési eljárás során – pedagógus I. fokozatból pedagógus II. fokozatba – mondta még szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence (képünkön) szerint ez azt jelenti, hogy négy év alatt 55 ezer tanár fektetett energiát abba, hogy rendszerezze és megújítsa tudását, és így a gyerekeknek élvezhetőbb, hatékonyabb tanórákat tartson. A diákok ennek köszönhetően naprakész módszerekkel tanulhatnak, azaz egyre magasabb színvonalú oktatásban lehet részük.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógus II. fokozatot megszerző tanároknak magasabb fizetést biztosít az állam: a pedagógus I. fokozathoz képest átlagosan havi több mint harmincezer forinttal keresnek többet. Kiemelte: a kormány évente átlagosan több mint tízmilliárd forintot fordít arra, hogy elismerje a tanárok többletteljesítményét.

Az előző évekhez képest 2020-tól a minősítésre jelentkezés is egyszerűsödik – tette hozzá az államtitkár.

Mindezek mellett immár csaknem tízezerre nőtt a mesterpedagógusok száma is – ismertette Rétvári Bence, aki szólt arról is: a kormánynak elsődleges fontosságú, hogy a gyerekek minőségi, naprakész, élményalapú és korszerű tudást kaphassanak, a pedagógusok pedig anyagilag is megbecsülve érezzék magukat, ezért idén 606 milliárd forinttal fordítanak többet oktatásra, mint 2010-ben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.