Ismét jól jár a Valton az október 23-i megemlékezéssel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lemondta a közös nagygyűlést az Együtt és a Párbeszéd is, teljes kudarcba fulladt a közös baloldali ünneplés terve.

Hutter Marianna
2017. 10. 14. 8:42

Az idei megemlékezésre az ellenzéki erők is készülnek. A baloldali pártok közös ünneplést terveztek, ám úgy látszik, ez más próbálkozásaikhoz hasonlóan kudarcba fulladt. Nemcsak az LMP és a Momentum nem hajlandó elmenni a rendezvényre, de pénteken az Együtt és a Párbeszéd is visszamondta a részvételt. Juhász Péter ezt azzal indokolta közösségi oldalán: remélték, hogy mind a nyolc párt jelen lesz egy olyan közös október 23-i ünneplésen, amely fel tudja mutatni a választási reform mögött létrejött együttműködést. „Mostanra már biztos, hogy ez nem érhető el, így ez nem az a rendezvény, amit a Közös Ország Mozgalom megcélzott” – írta, utalva a Gulyás Márton politikai aktivista által életre hívott, a választási rendszer megváltoztatása céljából létrehozott szerveződésre. Juhász Péter azt is közölte, a távolmaradásról egyeztettek a szervezőkkel és a Párbeszéddel, és úgy döntöttek, „a kialakult helyzetben máshogy ünneplünk”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.