Ismét Rogán szomszédja kaszálhat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány új kampánya szerint „Magyarország erősödik”.

Markotay Csaba
2016. 12. 16. 4:42

Csetényi Csaba érdekeltségei mindenesetre a kormányzati kampányokra költött pénz 15 százalékát tehették zsebre. Ez csak a népszavazási kampánnyal, illetve annak felvezetésével összefüggésben – a különböző kalkulációktól függően – legalább 900 milliót, de akár 1,9 milliárd forintot is jelenthetett reklámközvetítői, illetve közzétételi díj címén Rogán Antal szomszédjának. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közérdekűadat-igénylésünkre adott válaszából derült ki, hogy a kormányzati kampányokban részt vevő médiaügynökségek a gazdasági reklámtevékenység alapfeltételeiről szóló 2008-as törvény értelmében az általuk elhelyezett hirdetések értékének 15 százalékára igényt tarthatnak reklámközzétételi díjként.

Egyelőre nem tudni, de valószínű, hogy Csetényi érdekeltségei most is ennyivel számolhatnak, bár egyelőre a legújabb tájékoztató akció teljes költségét nem tudni. Valószínű továbbá az is, hogy ismét a kormányközeli médiában jelenhetnek meg majd a hirdetések, ahogyan a népszavazással kapcsolatos kampányban már látható volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.