Jelentősen csökkent a műtéti várólistákon lévő betegek száma

Az utóbbi években nemzetközi viszonylatban is jelentős mértékben, hatvan százalékkal csökkent hazánkban a műtéti várólistákon lévő betegek száma, és hamarabb megoperálják a betegeket. A legérezhetőbb a javulás a szürkehályogműtéteknél: 15 ország közül nálunk a második legrövidebb a várakozási idő. A kormány eddig 26 mil­liárd forint többletforrást biztosított a legrégebben várakozó betegek ellátására a leghosszabb várako­zási idejű szolgáltatóknak.

Szilágyi Anna
2019. 02. 14. 8:37
null
Nemzetközi összevetésben is kedvezők a magyar adatok Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen, mintegy hatvan százalékkal csökkent a várólistán lévő betegek száma 2013 óta, amikortól a kormány bevezette a központi nyilvántartó rendszert – közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Míg az indulásakor a különböző várólistákon 70 170-en szerepeltek, addig 2018 végén ez a szám 28 245-re csökkent.

Emlékezetes, az országos intézményi várólista-nyilvántartás bevezetése óta a kórházaknak egy országos online rendszerben kell jelenteniük a műtétre váró betegeket. Korábban nem volt egységes és kontrollálható kimutatás az intézményi várólistákról.

Az eredeti cél – a döntéshozók és a szakma egyetértésével – 2013-ban az volt, hogy a betegeknek nagyobb műtétek esetében se kelljen száznyolcvan napnál, a kisebb beavatkozásoknál pedig kilencven napnál többet várakozniuk – emlékeztetett az Emmi. Ezt már jóval sikerült túlteljesíteni: a leghosszabb várakozási idejű listák esetén is megfeleződött az az időtartam, ami a műtétre kiírás és a konkrét beavatkozás között ténylegesen eltelik, ezzel elértük az Európai Unió országainak átlagos szintjét – hívta fel a figyelmet a tárca.

Nemzetközi összevetésben is kedvezők a magyar adatok
Fotó: Kurucz Árpád

A 2018-as országos adatok szerint a 13 nyilvántartásba vett várólistacsoportból hétnél egy hónapnál rövidebb az átlagos várakozás idő, és mindössze egy várólistán hosszabb kilencven napnál. A legkisebb átlagos érték nyolc nap, a legnagyobb 126 nap – közölte a minisztérium.

Az OECD-országokkal összevetve a szürkehályog-műtétek tekintetében kiemelkedően kedvezők a magyar adatok: a 15 ország között 45 nappal nálunk a második legrövidebb várakozási idő. A lista első helyén Hollandia áll, ott 43,4 napot, míg a sereghajtó Lengyelországban 484 napot kell várniuk a betegeknek erre az operációra.

Hazánkban a térd- és csípőműtétekre várakozók száma 2012-höz viszonyítva kevesebb mint a felére csökkent, így nemzetközi viszonylatban az erős középmezőnybe kerültünk át. Mindeközben az évente végzett beavatkozások száma az érintett listákon átlagosan 14,4 százalékkal növekedett.

Az elmúlt években az egészségügyi vezetés kiemelt figyelmet szentelt a hosszú várakozási idők miatt kialakult ellátási feszültségek megoldására, 2014 és 2018 között mintegy 22,2 milliárd forint többletforrást nyújtott a legrégebben várakozók ellátására, illetve a legnagyobb várakozási idejű műtétekre. A program 2019-ben is folytatódik hatmilliárd forintos keret biztosításával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.