Két és fél milliárd forintot kapnak idén a tanodák

Ingyentankönyv, digitális eszközök és akár havi negyvenezer forintos ösztöndíj – többek között így támogatja a kormány a nehéz sorsú diákok esélyegyenlőségét az oktatásban. A hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásában kiemelt szerepet játszó tanodák ebben az évben 2,4 milliárd forintos állami forrásból gazdálkodhatnak.

Csókás Adrienn
2021. 01. 23. 7:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Támogatja a kormány a hátrányos helyzetű diákok oktatási esélyegyenlőségét,

hangsúlyozta Rétvári Bence az LMP-s Hohn Krisztina képviselőnek adott minapi írásbeli válaszában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a rászoruló családoknak nagy segítséget jelentő – valamennyi évfolyamra kiterjedő – ingyenes tankönyvellátáson túl a tavalyi évben mintegy másfél millió könyvet kaptak saját állományuk gazdagítására az iskolai könyvtárak, amelyeknek a digitális oktatás idején különösen fontos szerep jutott, mivel sok esetben biztosítottak segédkönyveket, gyakorló feladatgyűjteményeket a tanulók számára.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben tavasszal mintegy nyolcezer új számítógép és laptop beszerzését tették lehetővé a rászorulóknak, év végén pedig 18 ezer digitális eszközt vásárolt a Klebelsberg Központ, abból a célból, hogy egy diák se maradjon technika nélkül.

– A rászoruló diákok felkarolásában fontos szerepet játszó Tanodaprogram is jelentős állami forrásokkal gazdálkodhat ebben az évben – erről már Pintér Sándor belügyminiszter adott tájékoztatást a napokban, aki ugyancsak egy parlamenti válaszban jelezte: 2021-ben 2,4 milliárd forintot kap a kormánytól a program, a pénzből összesen 183 tanoda részesül. Ismert, a tanodák a rossz szociális körülmények között élő gyerekeket, elsősorban általános iskolásokat segítik különböző iskolán kívüli foglalkozásokkal, legyen szó sportról, kézműveskedésről vagy pályaorientációról. A fő cél a társadalom perifériájára szorult fiatalok személyiségfejlesztése, ezen keresztül az iskolaelhagyás csökkentése.

A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az idei évre szánt összeg országszerte több mint 5100 gyereket segít.

A pandémia miatt 2020-ban még rendkívüli fejlesztési pályázatot is kiírt a Belügyminisztérium a tanodák számára: 340 millió forintot osztottak ki.

Az iskolarendszerben egyébként évről évre kevesebb a leszakadó gyerek: az Oktatási Hivatal adatbázisa szerint három év alatt nem kevesebb mint negyven százalékkal esett vissza a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók száma, és folyamatosan csökken a tantárgyi bukások, évismétlések, hiányzások száma is. A 2019/20-as tanév végén 50 530 olyan diákot számoltak, akit fenyeget a leszakadás veszélye. Ez jelentős javulás, hiszen 2018-ban 66 ezer, 2017-ben pedig több mint nyolcvanezer ilyen tanulót regisztráltak. Veszélyeztetettnek egyébként az számít, akinek az átlageredménye nem éri el a közepest vagy az előző tanévhez képest több mint egy jegyet ront. Évismétlésre az elmúlt tanév végén nyolcezer diákot köteleztek, ami szintén javulás, mivel korábban 11-14 ezer diák kényszerült újrajárni a sikertelenül elvégzett osztályt.

A hátrányos helyzetű gyerekek száma 2020 végén országos szinten 76 ezer volt, halmozottan hátrányos helyzetűnek pedig további csaknem 75 ezer óvodás és iskolás számít. Mindkét mutató kedvezőbb a korábbi tanévekénél.

A problémás, illetve iskolaelhagyó tanulók zöme a szakképzésből kerül ki, ám számukra mostantól az új ösztöndíjrendszer jelenthet motivációt: a technikumokban havi nyolcezer, a szakképző iskolában 16 ezer forint jár mindenkinek. Ez a pénz ráadásul csak a képzés alapozó szakaszára vonatkozik, a második, illetve harmadik évtől kezdődő vállalati gyakorlatozás idején már munkabért kapnak a fiatalok, ami a képzés végére akár a minimálbért is elérheti, sőt a cég – ha elégedett a diákkal és telik rá – akár ennél is többet fizethet.

A nehéz körülmények között élő, ám szorgalmas tanulók számára újdonság az ettől a tanévtől megpályázható Apáczai-ösztöndíj is. Erre azok a nappali tagozatos technikumi tanulók jelentkezhetnek 2021-től, akik hátrányos helyzetűek, de tanulmányi átlaguk meghaladja a 3,5-öt. Összege átlagosan havi 32 ezer forint, ami a fent említett nyolcezer forinton felül jár, és évente kétezer fő kaphatja majd meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.