Látszatintézkedés az OFI lépése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kidolgozták ugyan a rugalmas tanterveket, mégis az óraszámcsökkentés könnyítene a diákok terhein.

Hutter Marianna
2016. 08. 27. 14:05

A rugalmas tanmenetek kapcsán Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke is látszatintézkedést emlegetett, gyakorlati változásra nem számít szeptembertől az iskolákban. – A diákok terhein érdemben az óraszámcsökkentés könnyítene – hangsúlyozta. Így a szakszervezeti vezető szerint is csak a NAT átírása segítene, de azon túl, hogy ezt 2018-ra tervezi a kormány, nem lehet sokat tudni erről. Mint megjegyezte, ha csökken is a diákok terheltsége ősztől, az csak a pedagógusok „kalózakcióinak” lesz köszönhető.

A kérdésben Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagóguskar elnökét is kerestük. Úgy nyilatkozott, bár még nem volt alkalma látni a tanmeneteket, azoknak a pedagógusoknak, akik eddig úgy gondolták, hogy a kerettanterv szerint kell elkészíteniük a tanmeneteket, „biztos jelent némi könnyebbséget”. Bár a NAT-ban foglaltakat kötelező tanítani, mégis az az érzet alakulhatott ki a tanárokban, hogy az annál bővebb tartalmú kerettantervek anyagát tanítsák meg. Így az intézkedés „közérzetjavító lehet, és azt üzeni: nem kell görcsösen ráfeszülni a kerettanterv többletanyagára is”.

Felvetésünkre, hogy véleménye szerint a tanmenetek csökkentik-e a tanulói terheket, azt mondta: nehéz megmondani. – Óraszámcsökkentést nem eredményeznek, pedig az a legnagyobb teher a gyerekeknek – magyarázta. Horváth Péter hangsúlyozta: a mostani tananyag tartalmának áttekintése is elkerülhetetlen a jövőben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.