Lejtőn a fővárosi állatvédelem

Az állatvédelem területén élen kellene járnia a fővárosnak, de sajnos az elmúlt egy évben a Karácsony Gergely vezette Budapesten tapasztaltak nem ebbe az irányba mutatnak – mondta a Magyar Nemzetnek Dódity Gabriella, aki tanácsadóként segíti Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri megbízott munkáját. A kormánypárti politikus szerint hatalmas előrelépés, hogy a kormány állatvédelemért felelőst jelölt ki, hatékonyabb, ha az eddigi intézkedések és a most megfogalmazott célok egy kézben összpontosulnak.

2020. 12. 01. 7:45
null
Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden város gyepmesteri telepén jól mérhető, hogyan viszonyul az állatvédelemhez. A hatósági telepet is lehet és kell is az állatvédelmi, állatjóléti szempontok maximális szem előtt tartásával működtetni, ez volt a Tarlós István vezette főváros idején a legfőbb cél; nagy eredmény volt, hogy 2012 óta nem volt helyhiány miatt altatás a telepen.

A végső állomás pedig az lett volna, hogy egy új, alkalmasabb helyszínen szakmai, módszertani központtá alakítsuk az Illatos úti intézményt, hogy irányt mutasson az ország gyepmesteri telepeinek – mondta lapunknak Dódity Gabriella, aki önkormányzati főtanácsadóként dolgozott az akkori városüzemeltetésért felelős György István főpolgármester-helyettes mellett.

Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz–KDNP önkormányzati frakciójának a vezetője, aki helyi politikai munkássága mellett társadalmi munkában évtizedek óta az állatok védelméért dolgozik, a Doktorok az Állatokért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi tagjaként is segítette az Illatos úti telep munkáját. Most sincs másképp: Ovádi Péter, állatvédelmi miniszteri biztos munkáját is tiszteletdíj nélkül segíti.

Tarlós István tette a dolgát

Dódity Gabriella felidézte, mekkora harcot vívtak az állatvédő szervezetek a telep ellen, és mekkora elismerés volt, amikor ugyanezek a szervezetek a Tarlós-éra idején már azt mondták: „ez az Illatos út már nem az az Illatos út”. Miután Tarlós István György István főpolgármester-helyettessel 2011 elején kint járt a telepen, egy azonnali, huszonöt millió forintos gyorssegélyt adtak az intézménynek a legszükségesebbekre.

– Tarlós István nem sajtótájékoztatón cukiskodott a kutyákkal üres ígéretekkel karöltve, mint Karácsony, hanem csendben tette a dolgát – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Arra is emlékeztetett, hogy az akkori városvezetők a látogatás után saját pénzükből hővédő függönyöket vettek a kültéri kennelek elé, hogy ne a fagyos betonon aludjanak a kutyák, majd egy alapítványt (DOKTA) is létrehoztak, hogy másokkal egyetemben ők is támogathassák a telepet. A DOKTA alapszolgáltatáson felüli gyógyszerekkel, orvosi és laboreszközökkel látta el a telepet éveken át, más szervezetekkel közösen örökbeadó napokat szerveztek. – Mégis menniük kellett a telepről, mert indoklás nélkül, politikai okok miatt felbontotta velük az együttműködési megállapodást a Karácsony Gergely-féle új vezetés – tette hozzá.

A kormánypárti politikus elkötelezett az állatok ügye mellett

Sérül a szakmaiság

– Azt láttuk, hogy az Illatos úton már nem az állatok az elsők. Ők is áldozatul estek a baloldali összeborulásnak, amely részeként nem szakmai, hanem politikai alapon osztották ki a feladatokat, és a DK kapta meg ezt a területet – mondta Dódity Gabriella.

Szerinte már az tragédia, hogy a Karácsony-vezette Budapesten egyáltalán felmerülhet olyan, hogy megtagadják az előző városvezetéshez köthető civil szervezettől az ötmillió forintos adományt, vagy az, hogy a tizenöt napnál régebb óta bent lévő állatokat elaltassák. Dódity szerint a jelenlegi helyzetet jól példázza az is, hogy a gazdához adásra alkalmatlan kutyák rehabilitációját is megszüntették a telepen.

Mint mondta, a költségcsökkentés miatt sérül a szakmaiság. Ijesztőnek nevezte azt a hozzá névtelenül eljuttatott videót is, amelyen egy kutya vonaglik magatehetetlenül az Illatos úti kennelben. A politikus a körülményeket nem ismeri, de a videón jól hallatszik, ahogy a háttérben arról beszélnek, hogy mi lehet az állattal, „délelőtt még működött”. Szerinte Szabó Rebeka, Karácsony Gergely állatvédelmi referensének kinevezése előremutató volna, ha közben ilyen dolgok nem történnének a főváros gyepmesteri telepén.

Nincs stratégia

– Álságos állatbarát fővárosról beszélni, ha közben a saját gyepmesteri telepüket nem tudják az állatok jólétét szem előtt tartva működtetni, és a hatósági feladatokat sem képesek maradéktalanul ellátni. Ezt Szabó Rebekának is látnia kell, és kemény harcot kell felvállalnia a baloldali összeborulásban a DK-val, ha ezen változtatni akar – fogalmazott Dódity Gabriella, aki hozzátette: az állatok érdekében bízik a referens sikerében. Ugyanakkor megjegyezte:

a főváros tavaly októberben megválasztott vezetése egy éven át az Illatos útra is „szinte alig szagolt ki”,

és ezt igazolta az az összehívott kerekasztal is, ahol azt várta, ismertetni fogják Budapest állatvédelmi stratégiáját. – Vélhetően ilyen nincs, pedig a megválasztása óta eltelt egy évben Karácsony Gergelynek lett volna lehetősége elkészíteni. Mindezek ellenére bízom abban, hogy a fővárosban változni fognak a dolgok, és az Illatos utat is visszafordítják a lejtőről – fogalmazott Dódity Gabriella, aki úgy véli, az Ovádi Péter miniszteri megbízott által kijelölt célok jók, és bízik benne, a főváros leveszi a politikai szemellenzőt, és saját állatvédelmi stratégia híján együttműködik a kormánnyal és az állatvédelemért felelős miniszteri megbízottal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.