Már forgalomba helyezték az első, támogatással vásárolt autókat

Három hét elteltével hozzájutottak hétüléses gépkocsijukhoz az első családok, akik rögtön, a július elsejei hatálybalépéskor elindították igénylésüket a két és fél millió forintos autóvásárlási támogatásért. Egyikük Veszprémben vette át az autóját és megosztotta lapunkkal az igénylés előzményeit.

Magyar Nemzet
2019. 07. 31. 11:15
null
Herczegék a választásnál a gyerekek kívánságát is figyelembe vették Fotó: Veszprémi Napló/Pesthy Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első igénylők már át is vehették a családvédelmi akcióterv részeként autóvásárlási kedvezménnyel vásárolt gépkocsikat. A Herczeg család tagjai tegnap délelőtt ülhettek be a gépjárműbe egy veszprémi szalonban. Gábor és Boglárka három gyermeket nevel, és legkisebb fiuk érkezése előtt derült ki, hogy akkori autójukban nem fér majd el három biztonsági gyerekülés. Akkor sebtében egy használt hétüléses személyautót vásároltak. Ezt tudták most új autóra cserélni.

Orbán Viktor miniszterelnök februári bejelentése után már március elején elkezdte az autószalonokat járni a család, hogy tájékozódjanak a hétüléses gépjárművekről. Hét különböző típust is kipróbáltak, mire április első napjaiban sikerült kiválasztaniuk a megfelelő családi autót. Végül olyan járművet találtak, amely mind méretében, mind felszereltségében megfelelt a céljaiknak. A döntésben a gyerekek is részt vettek, akik mindenképpen egy „húzós ajtós” típushoz ragaszkodtak.

Herczegék a választásnál a gyerekek kívánságát is figyelembe vették
Fotó: Veszprémi Napló/Pesthy Márton

– A keresgélés időszakában szinte mindenütt találkoztunk nagycsaládos társainkkal, akik hozzánk hasonlóan idejekorán elindultak új autót nézni – mondta lapunknak a családfő, hozzátéve, hogy tényleg sok családot lázba hozott ez a speciális támogatási forma. A vásárlás folyamán a kereskedők lehetőségeikhez képest már ebben az időszakban is igyekeztek megadni minden tájékoztatást és segítséget a családoknak. Herczegék esetében gyors megállapodás született, amelyet zökkenőmentes ügyintézés követett. A jogosultság megállapításához szükséges kérelmet és mellékleteit elektronikus úton nyújtották be július 1-jén, és a határozatot két és fél héttel később meg is kapták postán. Időközben az autó is megérkezett, majd a határozat kereskedő részére történő átadása után megtörtént a forgalomba helyezéssel kapcsolatos ügyintézés is.

– A támogatás igénybevételével nemcsak a család utazási komfortját tudjuk emelni, hanem hozzájárulunk ahhoz is, hogy eggyel több új autó vegyen részt a forgalomban – mondta lapunknak az új autótulajdonos édesapa, akit hamarosan sokan követhetnek, hiszen a már leadott igénylések révén rövidesen több ezer nagycsalád juthat új gépjárműhöz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.