Medián: A járvány alatt erősödött a Fidesz támogatottsága

Az MSZP a felmérés szerint nem kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások.

Magyar Nemzet
2020. 06. 11. 19:32
null
Kerpel-Fronius Gábornak ők csupán droidok Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárt stabilizálni tudta szavazótáborát, támogatói nagyon elégedettek a járványválság kezelésével – derül ki a Medián legfrissebb felmérésből.

A HVG számára készített reprezentatív felmérés szerint a Fidesz a biztos pártválasztók körében hatvan százalékon áll, ez ötszázalékos növekedés a legutóbbi februári kutatás adataihoz képest. Ebben a felmérés szerint szerepe lehet annak, hogy a kormány támogatóinak 91 százaléka elégedett azzal, ahogy a koronavírus-válságot kezelték: ők ötfokú skálán négyest vagy ötöst adtak a kabinet teljesítményére. A legerősebb ellenzéki párt a Momentum 11 százalékkal, ezután következik a DK 10, és a Jobbik 7 százalékkal. Az MSZP a felmérés szerint nem kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások.

A kutatás eredményéből az is látszik, hogy a Fidesz szimpatizánsai között a magukat biztos szavazónak mondók aránya 68 százalék, és bár a két legnépszerűbb ellenzéki párt, a Momentum (73 százalék) és a DK (70 százalék) támogatói is igen aktívak, az ellenzék többi pártja együtt átlagosan mindössze hatvanszázaléknyi biztos támogatóra számíthat. Hozzátették, a teljes szavazókorú népességben a Fidesz támogatottsága pontosan ugyanakkora, mint az előző, februári Medián-felmérésben.

A Medián május 28-a és június 5-e között, ezer fő telefonos megkérdezésével készítette a felmérését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.