Megbukott az ellenzéki összefogás

Amint megnyílik az út a hatalom irányába, akkor a politikai pozíciók, a pénzügyi és intézményi erőforrások uralása könnyen egymásnak ugraszthatja az Orbán Viktorral szemben felsorakozó koalíciót – írja lapunknak készített elemzésében a Médianéző Központ elemzője. Rotyis Bálint szerint a tavaly őszi önkormányzati választás óta kiderült: a baloldal kizárólag a Fidesz-ellenes hangulatra építve próbálja a megszerzett településeket kormányozni, és éhes hiénaként vetették rá magukat a frissen szerzett politikai és anyagi lehetőségekre.

2020. 07. 27. 5:50
KARÁCSONY Gergely; Balázs Péter; GYURCSÁNY Ferenc
Minden jel szerint Gyurcsány több fronton is elkezdte gyengíteni a konkurens pártokat Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hátba szúrják egymást

A Médianéző Központ elemzője írásában kifejti: míg Budapesten az ellenzék nem jutott el a nyílt kenyértörésig, addig Gödön az ellenzéki politikusok egymást jelentgetik fel a pártközpontokban. Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere és alpolgármesterei, Fülöp Zoltán (LMP) és Lőrincz László (DK) is a Gödi Összefogás ellenzéki kereteiben jutottak be a testületbe. Az ellenzéki egység egyik iskolapéldájává vált városban azonban hamar megbomlott a nevezetes összefogás. Már áprilisban belháború tört ki a városban, ugyanis Balogh és alpolgármesterei között felmerült a korrupció vádja, aminek hatására az ellenzéki pártok helyi képviselői levélben jelentették fel a polgármestert az országos pártelnököknek. Ezt követően a politikai adok-kapok odáig fajult, hogy júliusban a momentumos polgármester lényegében menesztette saját alpolgármestereit, akikre a „munkakerülő” jelzőt ragasztotta – idézi az eseményeket Rotyis Bálint. Eredetileg a szintén ellenzéki többségű közgyűléssel együtt kívánta leváltani alpolgármestereit, de miután a testület ebben nem volt partner, már Fidesz–DK–Jobbik–LMP-koalíció létrejöttéről beszélt.

Természetesen a volt alpolgármestereket sem kellett félteni, akik a nyilvánosság előtt Balogh Csabát az ellenzéki összefogás felrúgásával vádolták. Az ellenzéki alpolgármestereken túl az ellenzéki többségű közgyűlés is nyíltan belerúgott a momentumos polgármesterbe. Ugyanis a járványhelyzet alatt a testület nem bízott meg a városvezető ítélőképességé­ben, ezért több esetben leszavazták a pandémia alatt hozott egyszemélyi döntéseit, illetve az ellenzéki többség által kétesnek tartott szerződéstől és attól a tanácsadótól is megszabadultak, aki Baloghhoz kötődött.

Már ebből a néhány példából is jól látható, hogy ha az ellenzék újra megkaparintaná a kormányrudat, akkor ezek a részben burkolt, részben nyílt politikai küzdelmek országos szintre emelkednének, és a mindennapjaink részét képeznék. Mindez természetes velejárója annak, ha egy politikai szövetséget csupán a gyűlölet és a hatalomvágy tart egyben – zárul az elemzés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.