Hajdúböszörményben már nincsenek cigánytelepek, döntően romák lakta utcák azért még itt is akadnak. Meg is állunk az egyik soha el nem készülő, de már régen lelakott háznál, amelynek fémlemezekből összetákolt kerítése előtt egy kismama áll az utcán. Egyik kezében kisgyerek, másikban cigaretta.
– Jó napot kívánok! Mennyi idős a kicsi?
– Kétéves.
– És ön?
– Harminc.
– Hány gyerek van?
– Kettő. A másik óvodában.
– Kicsit taknyosnak tűnik a gyerek.
– Az.
– Meg hideg is van, de rajta se zokni, se meleg ruha.
– Ez erős gyerek, nem fázik.
– Mit reggelizett a kicsi?
– Most evett. Rizskásás sült krumplit.
– De hát már dél van! Maga evett ma már valamit?
– Tepertőt.
– Mit szokott főzni, enni?
– Amire a pénz futja.
– Orvosnál, nőgyógyásznál járt a szülés óta?
– Nem olyan régen voltam, mert vetettem el gyereket, és akkor vizsgált meg az orvos.
– Fogorvosnál volt-e?
– Még nem voltam, majd megyek, ha fáj.
– Fogkefét használ-e?
– Nem én!
– Fürdőszobájuk van? Mosdanak rendszeresen?
– Nincsen nekünk.
– Nincs bekötve a víz?
– Itt a kertben van víz, abból szokunk lavórral bevinni – mutat a szeméttel dugig teli udvarra.
– Iskolát végzett?
– Hatot.
– Dolgozott a gyerekek születése előtt?
– Nem nagyon. Néha mentem paprikát, almát szedni, ilyesmi.
Balogh Miklós szerint folyamatos segítség és figyelem kell
Fotó: Mirkó István
Az anyukát Balogh Miklóssal, az Országos Roma Önkormányzat helyi vezetőjével együtt hallgatom. – Ezek a romák még viszonylag jól élnek – mondja. – Itt még van munkalehetőség, nem a hátrányos helyzetű térségekben, ahol a telepi cigányok tömege lakik. Azért is örültünk, amikor megcsinálták nekik a háziorvosi modellprogramot, mert legalább az egészségükre elkezdtek jobban odafigyelni. De ez 2018-ban befejeződött, és a cigányok most megint úgy érzik, magukra hagyták őket.
Az Alapellátás-fejlesztési modellprogram, amiről Balogh Miklós beszél, 2012 és 2017 között futott Északkelet-Magyarországon. A projektbe 16 település 24 háziorvosi praxisát, 29 védőnőjét és 36 védőnői körzetét vonták be, így állt össze négy úgynevezett praxisközösséggé.
Ennek az újszerű együttműködésnek köszönhetően háziorvosok, házi gyermekorvosok, valamint dietetikusok, gyógytornászok, egészségpszichológusok, népegészségügyi szakemberek, nővérek és védőnők dolgoztak azért, hogy megfelelő egészségügyi ellátáshoz jusson az érintett, több szempontból is hátrányos helyzetű térségben élő 32 ezer felnőtt és tízezer gyermek.
A modellprogram olyan sikeres volt, hogy sokáig úgy volt, nemcsak folytatják, de az egész országra kiterjesztik, hiszen nemcsak az ellátáshoz való hozzáférést javította és segített rávenni a cigányokat is arra, hogy maguk is tegyenek a saját egészségükért, de a szakemberek együttműködése nem utolsósorban az elmaradott régiókban tapasztalható háziorvos- és védőnőhiányt is ellensúlyozni tudta.
– Ez volt Magyarország egyik legjobb programja a hátrányos helyzetű településeken. Előtte például a hencidai romák között voltak olyan ötvenéves emberek, akik még soha nem jártak orvosnál, nagyon sokan azt sem tudták, mi is az a reggeli, azt ették, ami megmaradt az előző napról, fogalmuk sem volt, hogyan kell evőeszközzel enni.
De ahogyan megszokták, hogy érdeklődnek irántuk, foglalkoznak velük, egyre többen érdeklődtek a lehetőségek iránt, sokaknál el tudták végezni a szűréseket, az állapotfelméréseket, és ezzel kimutatni olyan betegségeket, amikről nem is tudtak. Sok szív-, máj- és tüdőbeteget szűrtek ki az orvosok, volt, akinél rákot találtak – meséli Balogh Miklós.
Arról is beszél, hogy rendszeresen voltak különféle programok, vetélkedők és étrendbemutatók, ahol megmutatták a romáknak, mit kellene enni reggelire, ebédre, vacsorára. Volt gyógytornász, dietetikus, olyan egészségügyi szakemberek, akikkel addig nemhogy nem találkoztak, de nem is hallottak az ott élők.
Megtanították nekik, hogyan kell tisztálkodni, fogat mosni, kaptak ehhez eszközöket. – Sokan, akik gyerekkoruk óta dohányoztak, lemondtak a cigiről. Felnőtt emberek, akik addig nem láttak még közelről fogkefét, fogkrémet, most elkezdték azokat használni. Aztán a program egyszer csak véget ért, és Hencidán nyolcszáz cigány érzi most úgy, hogy cserben hagyták őket – teszi hozzá lemondóan.
Pedig – mondja – ezeknek a közösségeknek folyamatos segítségre és figyelemre van szükségük ahhoz, hogy megszabaduljanak a rossz szokásoktól. Mert hiába járnak a gyerekek iskolába, óvodába, hiába kapnak ott mintát az egészséges élethez, otthon egészen más világban élnek. – A kistelepüléseken, ahol a polgármesteri hivatal az egyetlen közintézmény, nincs mozi, kultúrház, semmi, még munkalehetőség sincs, ha nem ösztönzik az embereket, egyszerűen úgy érzik, nincs miért ügyelni magukra, tisztálkodni, de még rendesen felöltözni sem.
A városban más a helyzet, itt legalább közmunka van, a fiataloknak el tudnak menni szórakozni, vannak orvosok, és mi legalább az étkezésre jobban figyelünk, mert jobban meg is engedhetjük magunknak – mondja mintegy zárszóként, és termetes alakját elnézve legalább a mondat utolsó részével nemigen tudnék vitatkozni.
