„Migránsokat csinálnak a cigányokból”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Székesfehérváron a roma önkormányzat vezetője is utcára kerülhet.

Tompos Ádám
2016. 10. 10. 8:12

Kérdésünkre, hogy előfordultak-e balhés családok a lebontott telepen, Kolompár Ernő bólogatva mondja, hogy igen, de szerinte legtöbbjükkel semmi probléma nem volt. Beszél arról a 2011-es helyi rendelkezésről, amelynek értelmében öt plusz két évre lehet szociális bérlakást kiutalni a rászorulóknak. Szerinte 2018-ig hagyni kellett volna a cigányoknak, hogy maradjanak. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) szerint azonban a város gyakorlata nem diszkriminatív, és elfogadhatónak tartották azt is, hogy a város csak átmeneti segítséget nyújtana a szociális bérlakásokkal, ráadásul – szól az önkormányzati érvelés – legalább kétszáz főnek kellene még segítséget nyújtaniuk. Kolompár Ernő visszakérdez: miért, a kilakoltatottaknak nem kell segíteni? A roma kisebbségi elnök amúgy annak az erdőnek a közelében lakik, ahol sok kilakoltatott cigány él. Legalábbis még egy darabig, ugyanis már ő is kapott egy felszólítást, hogy augusztus 31-én lejárt szociális bérlakásának bérlete, és azt nem hosszabbítják meg. Már a végrehajtótól is megkapta a felszólítást, a napokban várja jövetelüket. Kolompár Ernő, Székesfehérvár cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke ezért valószínűleg nem sokkal térdprotézisműtétje előtt az utcára kerül majd. Vagy a közeli erdőbe.

Szerettük volna az ügyben megszólaltatni a székesfehérvári önkormányzatot is, ám közölték: a korábban kiadott közlemé­nyeikhez semmit nem szeretnének hozzátenni. Ezekben egyrészt az EBH határozatát ismétlik. Másrészt közlik, hogy a lakhatási kérdést egységes szakmai irányelvek és szabályok alapján, részrehajlás nélkül, egyformán és jogszerűen kezelik, megkülönböztetést senki irányában nem gyakorolnak. Ezért Székesfehérvár nem adja ismételten bérbe a szociális bérlakást azoknak, akik már hosszú ideje ott élnek. Nem derül ki viszont közleményeikből, hogy mi épül majd a lebontott Széchenyi utcai ingatlan helyén.

Több száz ember vonult A Város Mindenkié csoport felhívására szombaton, hogy ezzel is felhívják a figyelmet arra, a lakhatási válság több millió embert érint, és hogy követeljék a kormánytól és a helyi önkormányzatoktól az érdemi lépéseket a lakhatási válság enyhítése érdekében. A belvárosi Erzsébet téren ételosztást tartottak, majd a demonstrálók átvonultak a II. János Pál pápa térre. A szervezet szerint ma 30-40 ezer ember él a legszélsőségesebb lakhatási szegénységben, hajléktalanként az utcán, szállókon vagy kunyhókban. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.