Minél hamarabb pótolni kell az elmaradt emlőrákszűréseket

Ha nem kezdik meg időben az emlőrák kezelését, a következmények sokkal veszélyesebbek lehetnek a beteg életére nézve, mint akár a koronavírus-járvány – hangsúlyozzák onkológus szakorvosok és betegszervezetek. Az onkológiai ellátás még járványidőszakban is folyamatosan biztosított, a rendszeres otthoni emlővizsgálat pedig életmentő lehet, hiszen a korai stádiumban diagnosztizált melldaganatok többsége modern terápiás módszerekkel gyógyítható. Június 1-jétől az újraindult népegészségügyi szűrővizsgálatok keretében ismét elérhető a mammográfiavizsgálat is.

Szilágyi Anna
2020. 06. 04. 14:26
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az egészségügyi ellátásokon belül az onkológiát is, nagyjából a felére csökkent az elvégzett vizitek és kezelések száma – jelentette ki Pajkos Gábor, onkológus főorvos, a Magyar Klinikai Onkológia Társaság elnöke a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint mondta, az orvosoknak mérlegelni kellett, hogy a koronavírus-fertőzés a nagyobb kockázat vagy épp az onkológiai kezelés elhalasztása. – Úgy gondolom, egy járványos időszakban is fontosabb a megkezdett kezelések folytatása, ezzel többen egyetértenek a szakmán belül, amit az is mutat, hogy az onkológiák többsége nem állt le teljesen a járvány idején sem, hanem továbbra is nyitott volt a betegek fogadására – mondta el a főorvos. Hozzátette: az onkológia, remélhetőleg, hamar pótolni tudja az elmaradt ellátásokat.

– Nem szabad alábecsülni a Covid–19 veszélyeit, de az új koronavírus halálozási rátája alacsony, különösen, ha a kezeletlen melldaganatok halálozási rátájával hasonlítjuk össze – mutatott rá Pajkos Gábor. Hozzátette: szakorvosok világszerte tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után megugrik majd azok száma, akik már előrehaladott rákbetegséggel fordulnak orvoshoz, mert a járvány idején – félve a megfertőződéstől – nem jelezték a problémát szakembernek, vagy erre nem volt alkalmuk. A halogatás sokkal több emberéletet követelhet, mint a vírus, nemcsak a daganatos, de például a szív- és érrendszeri betegségek esetén is.

Az onkológus emlékeztetett: Magyarországon 45 és 65 év között kétévente hívják be a nőket mellrákszűrésre, ugyanakkor behívottaknak csak mintegy fele megy el a vizsgálatra. – Fontos az önvizsgálat rendszeres elvégzése is, hiszen így már akár egy centiméteres átmérőjű daganatot is fel tudnak fedezni a nők – húzta alá.

A tünetek közé tartozhat a részleges vagy a teljes mellet érintő duzzanat, a furcsa elszíneződés, pigmentek megjelenése, az emlő bőrének rücskössé válása, a tapintható nyirokcsomók megjelenése, a mellbimbó váladékozása vagy érzékennyé válása – sorolta a főorvos. Azt kérte, akik ilyen tüneteket észleltek magukon, ne halogassák a háziorvoshoz fordulást, aki a megfelelő szakrendelésre irányítja majd őket. A tünetek mögött hormonális változások is állhatnak, de mindenképpen szükséges a kivizsgálás.

Pajkos Gábor emlékeztetett: a rákkal való megküzdés rengeteg stresszel jár, éppen ezért a család, barátok támogatása mellett akkor eredményes, ha a sorstársakkal összefognak a betegszervezetek keretein belül.

– Sok daganatos beteg érezte már biztosan magát két tűz között az életében jelen lévő rák és a fenyegetettségként megélt járvány miatt – számolt be a rákbetegeket segítő Gyógyulj Velünk Egyesület tapasztalatairól B. Papp László, a civil szervezet szóvivője. Mint mondta, a daganattal való diagnózis miatti félelmen túl megjelent a járványhelyzet miatti szorongás, bizonytalanság is. – Mivel a rákbetegek is tudják, hogy mennyire fontos a rendszeres kontrollvizsgálat, és az eltervezett daganatellenes terápiák fegyelmezett követése, ebben bármilyen késedelem jogos aggodalommal töltött el sok beteget és családtagot – tette hozzá.

A betegszervezet is tart attól, hogy maradhattak el olyan orvos-beteg találkozások is, amelyek indokoltak lettek volna. B. Papp László szerint csak a következő egy-két évben lehet majd pontosan látni, mekkora hatással volt a kezelések elhalasztása a rákbetegekre itthon és a világban. – A betegszervezet üzenete, hogy minél előbb készüljenek el az elmaradt mammográfiás vizsgálatok, ehhez fontos, hogy a betegek lépjenek, amilyen hamar csak tudnak és az ellátórendszer is fokozott kapacitásra kapcsoljon. Egy beteg se maradjon ellátatlanul – hívta fel a figyelmet a kommunikációs vezető.

Kenessey Andrea, a Mellrákfórum egyik alapítója, kardiológus szakorvos, mellráktúlélő szerint sok nő mindenre és mindenkire figyel, csak önmagára nem, ez pedig a járvány idején fokozottan igaz lehetett. – Pedig a mellrák korai felismerése óriási előny a kezelés és a teljes gyógyulás szempontjából: június elsejétől ismét van lehetőség közegészségügyi keretek között is mammográfia szűrővizsgálatra – hangsúlyozta. A Mellrakforum.hu weboldalon a orvos válaszol rovatot, illetve a gyakori kérdéseket megválaszoló tudástárat is létrehoztak.

A megnövekedett várólistákkal kapcsolatos újságírói kérdésre a betegszervezetek képviselői azt mondták: hatalmas területi különbségek vannak országosan és a fővároson belül is, hogy ki mikorra kap kontrollra időpontot.

Mellrák bármelyik nőnél kialakulhat, ez többnyire a genetikai adottságok és a környezeti hatások kölcsönhatásának eredménye, ám a kialakulás esélyét befolyásolhatják egyes hormonális, életmódbeli és környezeti tényezők is. A mellrák világszerte és Magyarországon is a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, hazánkban évente körülbelül nyolcezer új emlőrákos beteget fedeznek fel. Előfordulása 50–65 éves kor között a leggyakoribb, de ma már a fiatalabb nőket is egyre többször érinti. Becslések szerint élete során 10-12 nőből egynél nagy valószínűséggel kifejlődik emlődaganat. Pajkos Gábor onkológus főorvos hangsúlyozta: évről évre világszerte nő a daganatos megbetegedések előfordulásának aránya, ugyanakkor a halandóság, ha mérsékelten is, de csökken: ez mutatja a kezelések, modern terápiák hatékonyságát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.