Megzavarta a miniszterelnök parlamenti felszólalását Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfőn napirend előtt, az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján, miközben Orbán Viktor a pulpituson beszélt.
Ekkor Hadházy táblákat tartott elé, melyeken általa szellemesnek vélt üzenetek voltak olvashatók, mint „stop propaganda”, „stop korrupció”. De kitett egy táblát is, ami túlment minden határon, íme:

Kövér László házelnök természetesen rendreutasította a képviselőt. A kormányfő folytatta a beszédét, majd mosolyogva megpróbálta kivenni az egyik táblát a képviselő kezéből, ez végül nem sikerült.
Az Országgyűlés elnöke ezt követően azt mondta, ezen a pulpituson egy több mint 100 éves golyónyom árulkodik az ellenzéki felelőtlenségről, ostobaságról, hazafiatlanságról. Ezt még a kommunisták sem tüntették el, mert ők is érezték valahol, hogy ennek van jelentősége – tette hozzá. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy a választási vereségből ne azt a következtetést vonják le, hogy ugyanaz „az agresszív háborús politika” a célravezető, amit idáig folytattak.
Arra kérte az ellenzéki képviselőket, tartsák be a házszabályt, „ne csináljanak cirkuszt a parlamentből”.
Kövér László azt is kérte, hogy aki erre nem képes, forduljon szakemberhez segítségért.
Ezt követően Orbán Viktor folytatta beszédét, fideszes képviselők pedig egy nemzeti zászlóval előbb eltakarták, majd kivették a pulpitus előtt álló ellenzéki képviselő kezéből a tábláit.
Hadházy botrányos viselkedése megtekinthető a Fidesz YouTube csatornájára feltöltött videón:
Jakab Péter sem akart „lemaradni”
Jakab Péter (Jobbik) a felszólalása kezdetén visszatért a miniszterelnök felszólalására és azt mondta: az emberek nem jobbágyok, hanem tisztességes magyarok, „ahogy a miniszterelnök úr sem őfelsége, hanem egy közönséges bűnöző, akit meg majd el fogunk számoltatni”.
Kövér László házelnök emiatt figyelmeztette.
Jakab Péter ezután azt kérdezte: a kormányfő „miért fenyegette meg” az embereket azzal, hogy ha ellenzéki polgármestereket választanak, elmaradnak a források? Arra is rákérdezett: a miniszterelnök miért titokban járta az országot? Szerinte a vidék rendkívül szegény és keresi a segítséget.