LEGO-robotokat is kiosztottak a diákoknak, mintegy 16 ezret, ugyanennyi hozzátartozó tablettel (567 millió forint), amelyek a KK szerint a kompetenciafejlesztés új távlatait nyitották meg.
A digitális munkarend támogatására 2020 decemberében további háromezer-kétszáz tanulói notebookot, idén januárban pedig több mint hatezer tanulói PC-t és monitort küldtek az iskolákba, együttesen újabb 1,6 milliárd forintos ráfordítással.
Külön foglalkoztak a szakszolgálati központok dolgozóival is: ebben a hónapban több mint másfél ezer tanári notebook, majd ötezer új projektor is érkezik hozzájuk.
Emlékezetes, tavaly nyáron a kormány tíz százalékkal emelte meg a pedagógusok fizetését egy új ágazati pótlék bevezetésével. Ez számszerűen 20–40 ezer forint pluszt jelentett a pályán töltött idő és a végzettség függvényében, és nemcsak az állami fenntartású, hanem valamennyi köznevelési intézmény pedagógusa megkapta, sőt rajtuk kívül a pedagógus-szakképzettségű segítők, például iskolatitkárok, pedagógusdiplomás rendszergazdák, laboránsok is.
A legjobban az intézményvezetők és a helyetteseik jártak, akik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékot kaptak, ami egyeseknek csaknem megduplázta a korábbi alapbérét. A szakképzésben ugyancsak 2020-ban emelkedtek az oktatói fizetések, átlagosan harminc százalékkal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!